Másfél millió lejjel toldotta meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város buszmegállóinak korszerűsítésére szánt keretösszeget, miután a versenytárgyaláson egyetlen cég sem tett ajánlatot a munkálatok elvégzésére. A tervek ugyanis három éve készültek, azóta minden megdrágult.
A Gólya utcai új végállomás megépítéséről és több buszmegálló felújításáról van szó, amelyek az új számítások szerint közel 11,74 millió lejbe kerülnek majd. A beruházás a városi mobilitási terv része, és műszakilag össze lesz hangolva azokkal az elektromos buszokkal, amelyeket a helyi szállítási vállalat elavult járművei helyett vásárolnak meg: a megállókban elektronikus kijelzők mutatják majd, hogy melyik busz mikor érkezik, és ahol a járda elég széles hozzá, ott tetővel is lefedik a várakozóhelyeket – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől, aki szerint nagyjából fele-fele arányban lesznek nyílt és védett buszmegállók Sepsiszentgyörgyön. – Ha lesz, aki megépítse ezeket.
Érdeklődők egyébként voltak, ezért remélik, hogy az aktualizált költségvetés hatására jelentkező is kerül a munkálatok elvégzésre. Az elöljáró azt is elmondta, hogy az új buszokat majdan befogadó szépmezői depó megépítésére sem akadt jelentkező, ezért ezt is újra meg kell majd hirdetniük; addig ideiglenes jellegű telephelyet alakítottak ki az ipari parkban. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.