Torockó község az Európai Unió helyreállítási alapjából nyert támogatást a torockószentgyörgyi vár, a Rudnyánszky-kúria és nyolc hagyományos falusi ház felújítására.
Deák Székely Szilárd polgármester elmondta, hogy a múlt héten írta alá a szerződést a 2,155 millió eurós támogatásról, amelyből megerősítik a Toroczkay-vár romjait, felújítják a Rudnyánszky-kúriát és turisztikai látogatóközpontot alakítanak ki benne, valamint kiépítik a két látványosságot összekötő utat. Hétfőn újabb támogatási szerződést írt alá Bukarestben, amely a helyreállítási alapból 480 ezer eurót biztosít nyolc torockószentgyörgyi hagyományos ház felújítására.
A polgármester hozzátette, nem a vár újraépítését, hanem inkább a romok megerősítését, biztonságossá tételét tervezik. A vár tornyát – melynek a falai még állnak – kilátóként hasznosítanák, belsejébe csigalépőt építenek. A falak között és a falakon útvonalakat alakítanak ki, amelyeket korlátok felszerelésével tesznek biztonságossá. Megjegyezte: a pályázat feszes tempót ír elő a felújításra. Jövő év március 31-ig meg kell kötni a kivitelezési szerződést, 2026. június 30-ig pedig be kell fejezni a munkálatokat.
Az elöljáró kiemelte: a megpályázott műemlék-felújítások révén először részesül EU-s pénzekből a község. Azt is fontosnak tartotta, hogy a források ezúttal Torockószentgyörgyöt teszik vonzóvá, és esélyt adnak arra, hogy itt is a turizmus felé forduljon a lakosság, akárcsak a községközpontban, a Székely-kő sziklatömbje lábainál fekvő Torockón, ahol több mint negyven panzió működik.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgytől keletre, a falu határában helyezkedik el. Habár állaga folyton romlik, helyenként még magas falaival ma is méltóságteljesen emelkedik a falu fölé, mint egy valóságos történelmi ereklye. A vár legkorábban épült része a 14. század közepén emelt lakótorony. Terméskőből épült, négyszögletes, magassága hozzávetőlegesen 20 m, a fal vastagsága a bejárati szint magasságában 3 m. A torony délnyugati sarkából még ma is magasan álló várfal indul, amely elzárta a vártetőre vezető utat. A várfal kis udvart, az ún. alsó várat határolja. Jobbra húzódik az ún. felső vár. Ennek legrégebbi része a sziklacsúcson emelkedő torony, amely 1868 körül omlott az előtte tátongó mélybe, és ma már csupán északkeleti sarka áll. Tőle déli irányba húzódik a 15. századi palotaszárny. Északi oldala a toronyhoz csatlakozott, ez ma már leomlott, déli végződését ma is egyértelműen jelzi két sarkának erősítése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.