Azért csak nagyjából, mert egy ilyen jellegű beszélgetésbe sok minden belefér, sok elkalandozásra ad lehetőséget. Az otthon-itthon szópár például alkalmat adott Fekete Vince önmeghatározására: Budapesten élő kézdivásárhelyi embernek tartja magát. „Két világ között jövünk- / megyünk az elképesztő / honvágyban”, olvasta egy éppen Szonda Szabolcshoz írott verséből, és e sorok akár nemzedéke mottóját is jelenthetnék – ha a vers nem azzal zárulna, hogy „Két életünk van: az egyik / amikor, és másik, /amikor utána. És / a közben ez a Senkiföldje,/ ami fenyegető, nyugtalan, sötét. // Sőt: hullámzó, tajtékzó erők, / partra vetettség stb.” – ebben az esetben a satöbbi a továbbgondolásra késztető felhívás.

És már terítékre is kerülhetett a Halálgyakorlatok (közben kis elkalandozás a költői zsengék múltjába, aztán vallomás a mesterségről: „mindent kipróbáltam, rímes-ritmusos verset, szonettet, stanzát, magyaros felezős nyolcast, beépítettem szabadversbe rímes-ritmusos formákat”, de még arról is, hogy prózájának történeteit hogyan ültette át versbe: „mint egy szobrász, aki lefaragja a kőfölösleget”), a „feltámasztási kísérletek” döbbenetes kötete.

Felolvasással, közben –bár ezt nem beszélték meg előre – Császár Katalin, a Plugor Sándor Művészeti Líceum fuvolatanára és volt tanítványa, Máthé Izabella, a brassói Transilvania Egyetem Zenetudományi Karának fuvola szakos hallgatója hangszereiken ugyanazokat az érzéseket elevenítették meg – vagy ezt csak az érezte át, aki a Halálgyakorlatok egyik-másik történetét megtapasztalta?