A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában az idegenben játszó háromszéki csapatok mindössze egy pontot szereztek. A Sepsi OSK II. szombaton hátrányból egyenlített a Barcarozsnyói Olimpic vendégeként, míg a Kézdivásárhelyi SE szintén szombaton kétgólos vereséget szenvedett a sereghajtó Zernesti Olimpic otthonában.
A sepsiszentgyörgyi csapat rosszul kezdte a találkozót, már a 6. percben hátrányba került, ekkor Alexandru Vîrlan volt eredményes. A vendégeknek az első félidőben nem sikerült egyenlíteniük, azonban a szünet után kifizetődött a befektetett munka, a 68. percben Cristian Gyulai továbbított a hálóba. A hátralévő időben mindkét együttes előtt adódott lehetőség a győzelem megszerzésére, azonban be kellett érniük a döntetlennel. Valentin Suciu legénysége két vereség után ismét pontot szerzett a bajnokságban, így továbbra is nyolcadik a táblázatban.
A rossz helyzetkihasználás okozta a Kézdivásárhelyi SE vesztét, amely a sereghajtó Zernesti Olimpic otthonában kikapott a visszavágó első fordulójában. A kék-fehér mezesek egy ideig jól tartották magukat, azonban gólképtelenségük miatt ezúttal sem nyílt esélyük a győzelemre. A 16. percben Locotuș Miklós ugyan eredményes volt, viszont a játékvezető les miatt érvénytelenítette a szabályosnak tűnő találatot. A házigazdákat a 27. percben egy szöglet után Ionuț Grideanu juttatta vezetéshez, majd Sergiu Mihai a 75. percben bebiztosította a sikerüket.
Eredmények, 10. forduló: Székelyudvarhelyi FC–Blejoi 1–0 (gólszerző: Savin 18.), Zernesti Olimpic–Kézdivásárhelyi SE 2–0 (gsz.: Grideanu 27., Mihai 75.), Păulești–Plopeni 1–0 (gsz.: Vintilă 57.), Brassói SR–Brassói Kids Tâmpa 1–1 (gsz.: Popa 36. – tizenegyesből, illetve Nechita 49.), Barcarozsnyói Olimpic–Sepsi OSK II. 1–1 (gsz.: Vîrlan 6., illetve Gyulai 68.).
A tabella:
1. Blejoi 7 2 1 27–5 23
2. Plopeni 7 1 2 12–4 22
3. Brassói SR 5 2 3 14–11 17
4. Székelyudvarhely 5 0 5 21–11 15
5. Barcarozsnyó 4 3 3 15–12 15
6. Păuleşti 4 2 4 10–14 14
7. Kids Tâmpa 3 2 5 10–16 11
8. Sepsi OSK II. 2 3 5 11–19 9
9. Kézdivásárhely 2 2 6 7–21 8
10. Zernest 2 1 7 13–27 7
A 11. forduló programja: * péntek: Székelyudvarhelyi FC–Zernesti Olimpic * szombat: Blejoi–Barcarozsnyói Olimpic, Sepsi OSK II.–Brassói SR, Brassói Kids Tâmpa–Păulești, Plopeni–Kézdivásárhelyi SE. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.