Új tisztségviselőt jelöltek a szociáldemokraták a védelmi minisztérium élére tegnap Angel Tîlvăr Vrancea megyei szenátor személyében, aki a NATO parlamenti közgyűlésébe delegált román képviselőcsoportot vezeti. Klaus Iohannis államfő tegnap aláírta az Angel Tîlvăr kinevezéséről szóló dekrétumot, mely a Hivatalos Közlönyben is megjelent, a tárcavezető pedig este letette a hivatali esküt.
A bukaresti törvényhozásban ötödik mandátumánál tartó, bölcsész oklevéllel rendelkező Tîlvăr 2004-ig angoltanárként dolgozott, közben posztgraduális közigazgatási és nemzetvédelmi tanulmányokat is végzett. Jelölését egyhangúlag fogadta el a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa.
Miniszterjelöltként tett első sajtónyilatkozatában Tîlvăr rámutatott: Románia jövő évtől a GDP 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait, ugyanakkor a védelmi struktúrákban dolgozó emberek is fontosak. Újságírói kérdésre válaszolva kifejezte reményét, hogy jól együtt tud majd működni Klaus Iohannis államfővel, a fegyveres erők főparancsnokával.
A védelmi miniszteri tisztségről múlt hétfőn lemondott Vasile Dîncu azért került bírálatok középpontjába, mert béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között. Miután Iohannis ironikusan megjegyezte: a miniszternek gyakrabban kellene sajtószemlét olvasnia, hogy megismerhesse Románia hivatalos álláspontját, Dîncu bejelentette lemondását arra hivatkozva, hogy nem tud együttműködni az államfővel.
A román sajtó szerint a szociáldemokraták minisztériumcserére szerették volna rávenni liberális koalíciós partnereiket: azt megpróbálták elérni, hogy a Nemzeti Liberális Párt váltsa le az általuk rendszeresen bírált Viorel Popescu energiaügyi minisztert, és engedjék át a tárca vezetését a PSD-nek a védelmi miniszteri tisztség fejében. A kormány átszervezéséről szóló híreszteléseket egyik kormánypárt sem erősítette meg.