Takarítják a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park kis mesterséges tavát: a lerakódott iszapot és mindenféle beleejtett vagy beledobált holmit szedik ki a mederből a városi kertészet dolgozói. A munka múlt kedden kezdődött, már vége felé jár, hétvégére ismét helyreáll a víztükör.
Az idén egy roller volt a legnagyobb meglepetés, ami a vízben lapult, emellett két hajszárító, egy sörpad és több kisebb tárgy is előkerült: telefonok, lakatok, aprópénz és hasonlók – közölte érdeklődésünkre Bíró László, a városgazdálkodási igazgatóság vezetője.
Elmondása szerint öt-hat évente tisztítják ki a tavat, most például 60–70 centiméteres iszapréteget távolítottak el az aljáról, ami elég nagy mennyiség egy legtöbb másfél méter mély vízben. Egyúttal a tündérrózsát is ritkítják, és a halakat is; ezek egy részét visszaengedik, a többit pedig az Oltba költöztetik át. Él ebben a kis tóban arany- és ezüstkárász (utóbbi invazív faj, ezért mennie kell), törpeharcsa, csuka, négy másfél kilós ponty, valamint több terráriumi teknős is, de egyik állatot sem a polgármesteri hivatal telepítette be, leginkább megunt házi kedvenceket tesznek ki a városlakók, vagy egy-egy horgász „gazdagítja” a kis tó élővilágát – magyarázta Bíró László, aki azt még megérti, hogy a telefonját, kulcsát beleejti valaki a vízbe, a roller és a sörpad bedobása is lehet valami félresikerült vagánykodás eredménye, a két hajszárítóra azonban nem talál mentséget: azokat otthonról kellett valakinek odavinnie, több kuka mellett elhaladva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.