Saligny-program UzonbanVízhálózatot építenek, utakat javítanak

2022. november 1., kedd, Közélet

Ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésére, illetve bővítésére, infrastruktúra-fejlesztésre pályázott az Anghel Saligny településfejlesztési programban Uzon község. Jelentkezésüket elfogadták, és a munkálatokra vonatkozó kormányhatározat is megjelent – számolt be lapunknak Bordás Enikő polgármester.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A legjelentősebb összeget, a közel 20 600 000 lejes állami támogatást víz- és szennyvízhálózat kiépítésére fordíthatja a nagyközség, a polgármester szerint a legnagyobb munkálatra Uzonfüzesen kerül sor, itt teljes vízhálózatot, csatornarendszert építenek ki, s mint fogalmazott, ezzel a helybeliek nagy vágya teljesül. Ugyanakkor további négy településen, Uzonban, Szentivánlaborfalván, Lisznyóban, valamint Bikfalván a hiányosságokat pótolják, a meglévő hálózatot bővítik. A munkálatokhoz az önkormányzat 615 ezer lejt saját költségvetéséből biztosít.

A község utcáinak korszerűsítésére is pályáztak, két projekt is készült. Az egyik közel 5 kilométernyi utca felújítását célozza Szent­ivánlaborfalva, Lisznyó, Lisznyópatak és Bikfalva településeken, erre 15 millió lejes finanszírozást nyertek, s közel 400 ezer lej a község önrésze. A másik projektben ugyancsak 15 millió lejt igényeltek hasonló beruházások megvalósítására, ám csupán 3,3 millió lejt kapnak, így a helyi tanács úgy döntött, hogy azt az Uzonfüzes felé vezető út felújítására fordítják. Ez az összeg 1,5 kilométerre lesz elég – részletezte érdeklődésünkre a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-11-01: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Roller a tóban (Sepsiszentgyörgyi Erzsébet park)

Takarítják a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park kis mesterséges tavát: a lerakódott iszapot és mindenféle beleejtett vagy beledobált holmit szedik ki a mederből a városi kertészet dolgozói. A munka múlt kedden kezdődött, már vége felé jár, hétvégére ismét helyreáll a víztükör.
2022-11-01: Közélet - Bartos Lóránt:

Különleges tartályban gyűjtik az olajat (Kézdivásárhely)

Kézdivásárhely az első település Romániában, ahová Gastrofilter típusú, használt étolajat gyűjtő újfajta konténert helyeztek ki. A gyűjtőedény a piacra került (felvételünk), az első darab kísérleti jellegű, továbbiak követik.