Újra megszervezik a kisebbségi színházak seregszemléjét

2022. november 2., szerda, Magazin

A koronavírus-járvány miatt négy év szünet után szervezik meg újra a kisebbségi színházak seregszemléjét, az Interetnikai Színházi Fesztivált, amelynek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ad otthont – közölte a szervező erdélyi teátrum.

A kétévente megszervezett seregszemle főszervezője ezúttal is a Harag György Társulat mellett működő Proscenium Alapítvány, azonban ez az első alkalom, amikor már a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) társszervezésében tatják a seregszemlét. A november 4. és 13. között zajló fesztiválon tizennyolc színházi produkciót mutatnak be. A házigazdákkal együtt 13 romániai magyar színtársulat vesz részt a fesztiválon, de Szatmárnémetibe érkezik a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti

Színház német tagozata és a Temesvári Állami Német Színház, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház és a Giuvlipen független roma színtársulat is.

A színházi élményeket számos kísérőrendezvény egészíti ki: mindennap szakmai beszélgetéseken elemzik a színházi szakma képviselői és a kritikusok az előző nap látottakat, több könyvbemutatót szerveznek, a Red Hat Yardban tartott afterpartikon pedig színész lemezlovasok és színészzenekarok csapnak majd a húrok közé.     

A fesztivál ideje alatt szintén Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban zajlik az idéntől a Harag György Társulat 2018-ban elhunyt örökös tagjának nevét viselő Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelynek győztes előadása ugyancsak bekerül az Interetnikai Színházi Fesztivál programjába.

Bessenyei Gedő István fesztiváligazgató, a Proscenium Alapítvány elnöke elmondta: megtiszteltetésnek tartja, hogy éppen Szatmárnémetiben indulhat újra a fesztivál, amelynek szervezési jogát a jövőben a MASZÍN, illetve tagszínházai kaphatják meg. Hozzátette: a legutóbbi szatmárnémeti fesztiválhoz képest az idei program már nem lehet ugyanolyan gazdag, mert a koronavírus-járvány miatt több független társulat is megszűnt vagy megroppant, de igyekeznek idén is a lehető legszínesebb fesztiválkínálattal fordulni a szatmári közönség felé. Egyebek mellett azt a célt tűzték ki, hogy a romániai kisebbségi színházak munkájának legjavát a lehető legszélesebb körben mutassák be, így a magyar előadásokat románul, a német, jiddis vagy roma nyelvű előadásokat pedig magyarul és románul is feliratozzák. Kiemelte, hogy a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala mellett a bukaresti kulturális minisztérium is jelentős mértékben támogatja a seregszemlét, akárcsak Szatmárnémeti városa és a megyei önkormányzat is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-11-02: Sport - :

Két dobogós helyezés (Műkorcsolya)

Két dobogós és két top tízes helyezéssel tértek haza a háromszéki műkorcsolyázók a múlt héten Bukarestben megtartott Crystal Skate elnevezésű nemzetközi versenyről.
2022-11-02: Magazin - :

Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely holnap kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, a rendezvénysorozat teljes programja a tudomanyunnep.hu oldalon olvasható.