Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

2022. november 2., szerda, Magazin

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely holnap kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, a rendezvénysorozat teljes programja a tudomanyunnep.hu oldalon olvasható.

A programsorozat november 3-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik az MTA székházának dísztermében, ahol a résztvevőket Freund Tamás, az MTA elnöke köszönti. Az ünnepségen átadják a 2022. évi Eötvös József-koszorúkat, valamint az MTA idei tudományos díjait. Ezt követően Pléh Csaba akadémikus tart nyitó előadást A tudások feszültségei a megismerő emberben: a modern pszichológia hozzászólása a tudományos világnézet vi­táihoz címmel.

Az egy hónapon át tartó programsorozat kiemelt eseményei az Akadémia Dísztermében 19 órától kezdődő ismeretterjesztő előadások, amelyeken szó lesz egyebek mellett az ukrajnai háború katonai eseményeiről, a magyar sugárzásmérő rendszerről, a kvantumszámítógépekről, az energiaválságról, a látás helyreállításának lehetőségeiről és a klímaváltozás hatásairól a Kárpát-medencében.

Rácz András védelempolitikai szakértő az ukrajnai háború katonai eseményeiről és a rendelkezésre álló információs csatornákról tart majd előadást, a háborúval és várható következményei­vel foglalkozó konferencia résztvevői pedig áttekintik a háború biztonságpolitikai és katonai összefüggéseit, az elhúzódó konfliktus és a szankciók világgazdaságra gyakorolt hatásait, de foglalkoznak az orosz agresszió nemzetközi jogrendet érintő következményeivel is.

Az energiaválság és megújulás témáját körbejárva Aszódi Attila energetikai mérnök egyebek mellett arra keresi a választ, hogy milyen folyamatokat indíthat be az energiaellátási válság, háttérbe szorulhat-e a dekarbonizáció, illetve mit tehet a politika, és mit az egyének. Janáky Csaba vegyész a megújuló energiák termelésével kapcsolatos legfőbb kihívásokat mutatja be elő­adásában, majd ismerteti az energia átalakításának és tárolásának kémiai módszerét az energia későbbi felhasználhatóságával és a klímavédelemmel összefüggésben.

Szintén az energiaválság témáját járja körül a programsorozat Tudomány és Parlament című kiemelt rendezvénye, amelyen a nemzeti energiapolitika stratégiai kihívásait elemzik szakpolitikusok és a tudomány képviselői az energiaellátás diverzifikációjával, a nemzeti ellátás biztonságával, a háború és a geopolitikai helyzet alakulásának rövid és hosszú távú hatásaival és a környezeti fenntarthatósággal összefüggésben. Az Atomenergetikai innovációk az energiabiztonság és a klímavédelem szolgálatában című előadóülésen a nukleáris energiát termelő berendezések új generációjával kapcsolatos kutatásokról számolnak be.

A klímaválsággal és a fenntarthatósággal foglalkozik Báldi András ökológus és Popp József agrárközgazdász is, akik többek közt arra is keresik a választ előadásukban, hogy miként kell változtatnunk fogyasztási szoká­sainkon, és hogy milyen a jövő húsmentes hamburgere, Lakatos Mónika éghajlatkutató pedig azt a témát járja körül, hogy a klímaválságnak milyen sajátos jellemzői, forgatókönyvei vannak a Kárpát-medencében, illetve hogyan alkalmazkodhatunk ezekhez a jövőben.

A Tudományünnep+ keretében a különböző válságjelenségek vizsgálatán kívül a legprogresszívebben fejlődő tudományterületeken elért eredményekről is szó lesz. A látásromlás megállításának és a látás helyreállításának úttörő módszerét dolgozta ki a világhírű neurobiológus, Roska Botond, aki a programsorozat során számol be az eljárás jelentőségéről és kutatásai jelenlegi állásáról.

A kvantumforradalomról és a kvantumszámítógépekről Zimborás Zoltán fizikus tart előadást, Sudár Balázs történész pedig a magyarság 10. század előtti történetével kapcsolatos régészeti és archeogenetikai kutatások legújabb fejleményeiről számol be. Az informatika térhódítása az elmúlt évtized során alaposan átalakította az irodalomtudomány módszertanát és szemléletét. Kecskeméti Gábor irodalomtörténész előadásában a 19–20. század néhány nemzeti klasszikusának szövegein szemlélteti e digitális fejlesztések után elérhető új kutatási módszereket és célkitűzéseket.

Zábori Balázs fizikus, űrkutatási rendszermérnök bemutatja, milyen szerepük van a magyar kutatóknak a 2024–25-től Hold körüli pályán megépülő űrállomás, a Lunar Gateway sugárzásvédelmében.

Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, a rendezvénysorozat teljes programja a tudomanyunnep.hu oldalon érhető el. A Magyar Tudomány Ünnepét 2003 óta szervezik meg, arra emlékezve, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia elődjének számító Tudós Társaság megalapításához.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-11-02: Magazin - :

Újra megszervezik a kisebbségi színházak seregszemléjét

A koronavírus-járvány miatt négy év szünet után szervezik meg újra a kisebbségi színházak seregszemléjét, az Interetnikai Színházi Fesztivált, amelynek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ad otthont – közölte a szervező erdélyi teátrum.
2022-11-02: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Eurómilliárdok fejlesztésre, helyreállításra (Uniós források)

Nyolcadikként a Központi Régió Fejlesztési Ügynöksége is megállapodást kötött az Európai Bizottsággal a folyó uniós költségvetési ciklus fejlesztési forrásairól. Eszerint Románia nyolc statisztikai régiója nyolc program keretében több mint 11 milliárd euró uniós forrást hívhat le közvetlenül. A központi régiónak ezen belül mintegy 1,38 milliárd eurós keretre van kilátása.