Uniós forrásokEurómilliárdok fejlesztésre, helyreállításra

2022. november 2., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Nyolcadikként a Központi Régió Fejlesztési Ügynöksége is megállapodást kötött az Európai Bizottsággal a folyó uniós költségvetési ciklus fejlesztési forrásairól. Eszerint Románia nyolc statisztikai régiója nyolc program keretében több mint 11 milliárd euró uniós forrást hívhat le közvetlenül. A központi régiónak ezen belül mintegy 1,38 milliárd eurós keretre van kilátása.

Az Európai Beruházások Minisztériumának közleménye szerint a több mint 11 milliárd eurós keret a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozik, az összeg felhasználása pedig pénzügyi és adminisztratív szempontból egyaránt a regionális fejlesztési ügynökségek hatáskörébe tartozik.

A Székelyföldet is magában foglaló, hét megyére kiterjedő Központi Régió teljes keretösszege 1 384 456 339 euró, ebből 1,152 milliárd vissza nem térítendő európai forrás, 232,39 millió euró pedig nemzeti társfinanszírozás – közölte a régió fejlesztési ügynöksége. A pénzt öt, az EU által meghatározott szakpolitikai célkitűzésre lehet fordítani, ezen belül összesen kilenc finanszírozási prioritást neveztek meg. Az összegeket a következő területeken lehet felhasználni: a kutatás-fejlesztés és a technológiai transzfer folyamatának regionális támogatása; regionális kkv-fejlesztések támogatása; a helyi közszolgáltatások és a kkv-k digitalizálási folyamatának támogatása; lakóépületekre és középületekre vonatkozó energiahatékonysági intézkedések regionális támogatása; a fenntartható városi mobilitás fejlesztése; a megyei közlekedési infrastruktúrák korszerűsítése; beruházások az oktatási infrastruktúrába az oktatás minden szintjén; fenntartható turizmus és kulturális örökség fejlesztése a vidéki területeken; a városrehabilitáció, az örökségvédelem, valamint a turisztikai és kulturális infrastruktúra fejlesztésének támogatása a központi régió városaiban. Mindenik terület külön finanszírozási kerettel rendelkezik.

Marcel Boloş szakminiszter szerint 2,3 millió lakossal a Központi Régiót alkotó megyék 2000 és 2021 között 13 százalékos demográfiai csökkenést regisztráltak. Ebben a helyzetben az oktatás alulfinanszírozottsága késleltette az oktatási rendszer korszerűsítését és a megfelelő oktatási rendszer biztosítását. Ezért is nagy szükség van a munkaerőpiac által megkövetelt szakképzés fejlesztésére, ami hozzájárul a regionális gazdaság versenyképességének a növeléséhez, és minden gyermek számára egyenlő esélyeket biztosít a minőségi oktatáshoz való hozzáférésben. A miniszter szerint sok kis település gazdasági helyzete bizonytalan, mi több, rohamosan romlik, ezért a regionális programokon keresztül az uniós finanszírozás a térségre jellemző gazdasági potenciál erősítéseként hasznosul.

A minisztérium közleménye emlékeztet, hogy a közelmúltban írta alá a kormány és az Európai Bizottság azt a partnerségi megállapodást, amely az uniós kohéziós politika stratégiai dokumentuma a 2021–2027-es költségvetési időszakra. 16 program révén ennek keretében Románia több mint 31 milliárd euró támogatásban részesül.
 

Helyreállítási program

Szintén a múlt héten jelentették be, hogy Románia teljesítette a kifizetés feltételéül szabott 14 célkitűzést, s így megkapta az uniós helyreállítási alapból hazánknak megítélt összeg első, 2,6 milliárd eurós részletét, amiből 1,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, 800 millió euró pedig kedvezményes hitel. Az EB közleménye szerint a célkitűzések a digitális átállással, a fenntartható mobilitással, az ipari szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével, az oktatással, egészségüggyel, a nyugdíj- és az adórendszer reformjával, a vállalkozások támogatásával, illetve a jó kormányzással kapcsolatosak. Az EB közleménye hangsúlyozza, hogy a Next Generation EU központi eleméül szolgáló Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében történő kifizetések a teljesítményen alapulnak, és a román helyreállítási tervben rögzített reformok és befektetések megvalósításától függnek.

Románia a 14 célkitűzés megvalósítására hivatkozva 2022. május 31-én nyújtott be kérelmet az Európai Bizottsághoz az első részlet kifizetésére. Az EB szeptember 15-én pozitívan véleményezte a kifizetési kérelmet. A hazai helyreállítási tervben foglaltak megvalósítását összesen 12,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatással és 14,9 milliárd euró kedvezményes hitellel finanszírozza az EU.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-11-02: Magazin - :

Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely holnap kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, a rendezvénysorozat teljes programja a tudomanyunnep.hu oldalon olvasható.
2022-11-02: Pénz, piac, vállalkozás - :

Sokkal többet fizetünk (Lakossági energiaárak)

Az Európai Unióban az idei első fél évben jelentősen növekedett a villamos energia és a földgáz ára a háztartási fogyasztók számára a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adatai szerint a nemzeti valutában mért villamosenergia-drágulás Romániában elérte az 55 százalékot.