Második alkalommal muzsikál Sepsiszentgyörgyön a magyarországi Zűrös Banda zenekar 2022. november 10-én este 7 órától, ezúttal a Szimpla színpadán.
Az együttes a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott, az alapításban – a tagokat összekötő többéves barátság mellett – leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a magyar és modern balkáni zenéért.
Első lemezük a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg 2015 szeptemberében. Piacra kerülése után szinte azonnal, igen erős nemzetközi mezőnyben felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Charts Europe-nak legjobb albumai közé. Zenéjükben a népzenei témák (magyar, szerb, macedón, bolgár és román dalok) stílushűen szólalnak meg, miközben a ritmusszekció modernebb hangzással támasztja alá a gyönyörű dallamokat.
2021 című második lemezükön már nemcsak népdalfeldolgozások, hanem saját szerzemények is hallhatók. A magyar nyelvű szövegek többségbe kerültek ezen a lemezen, de a zenében természetesen a balkáni vonal is megmaradt. Ez a lemez is WMCE toplistás lett, 2021 szeptemberében a világ 10. legjobb világzenei albumává választották Berlinben.
A zenekar tagjai: Básits Branka – ének; Bede Péter – szaxofon; Deáky Márton – szaxofon, klarinét; Babcsán Bence – szaxofon, klarinét; Varga Kornél – gitár; Boros Attila – basszusgitár; Kertész Ákos – dob. Jegyet elővételben a helyszínen lehet váltani az esemény előtt két nappal, egy jegy ára 35 lej.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.