November végén érkeznek Romániába a koronavírus új változatai elleni első oltások – közölte Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Elismerte, hogy későn jönnek, de mint mondta, így sikerült jelentős összeget megtakarítani a költségvetésből. Az idén 19 millió Pfizer-vakcinát kellett volna megvásárolnia a kormánynak, de mivel a hűtőszekrények már tele voltak, hatmillió dózis szavatossági ideje pedig lejárt, a 19 millióból 7,5 milliót eladtak, a maradék 11,2 millió adagból pedig csak hárommillióra kötnek szerződést a gyártóval. Rafila szerint a 7,5 millió adag értékesítésével Románia 150 millió eurót takarított meg, és további 150 millió euró elköltését előzték meg azzal, hogy csökkentették a megrendelést, így összesen legkevesebb 300 millió eurót fordíthatnak más célokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.