Tizenöt éves a kézdivásárhelyi sportcsarnok„Elhibázott a jelenlegi sportpolitika”

2022. november 14., hétfő, Sport

Kisebb, kétnapos rendezvénysorozat helyszíne volt a kézdivásárhelyi sportcsarnok, amely a hétvégén ünnepelte 15. „születésnapját”. A különböző sportolási lehetőségekkel, a mazsorettek előadásával tarkított rendezvényen a sportcsarnok névadója, Kicsid Gábor kétszeres világbajnok, kétszeres olimpiai érmes kézilabdázó is jelen volt, akit a szervezők kerek­asztal-beszélgetésre hívtak.

  • Másfél évtizede nyílt meg a kézdivásárhelyi sportcsarnok. A szerző felvétele
    Másfél évtizede nyílt meg a kézdivásárhelyi sportcsarnok. A szerző felvétele

A sportolási lehetőségek fontosak

A szervezők Kávézzunk Kicsid Gáborral felhívással hirdették meg a beszélgetést, amelyre szombaton került sor a sportcsarnok előterében. Egykori sportolók, tornatanárok, Kicsid Gábor családtagjai, a Kézdivásárhelyi SE volt és jelenlegi elnökei, az önkormányzat mostani képviselői mellett Török Sándor volt polgármester (a sportcsarnok építtetője) is jelen volt az eseményen, amelynek elején Kocsis Zoltán, a sportiroda vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Szilveszter Szabolcs alpolgármesternek, aki elmondta: tudván, hogy 15 éves a sportcsarnok, a nehézségek ellenére úgy gondolták, nem mehetnek el szó nélkül az évforduló mellett, ezért szerveztek egy kisebb rendezvényt. Az alpolgármester hangsúlyozta: a városháza azon van, hogy az egyre mélyülő energiaválság okozta nehéz pénzügyi helyzet ellenére a létesítményeket – a sportcsarnokot és a műjégpályát – működtesse, s más településekkel ellentétben lehetőleg ne kelljen kényszerből lakatot tenni rájuk, mert az önkormányzat számára fontos, hogy minél több helyen lehessen sportolni. Szilveszter hozzátette: azon vannak, hogy a várost ilyen téren gazdagítsák is, ennek kapcsán említette meg az uszodát. Amennyiben az is elkészül, Kézdivásárhelynek páratlan sportbázisa lesz, 500 méteres körzetben elérhető lesz gyepes és műfüves futballpálya, sportcsarnok, műjégpálya és uszoda is, ilyesmit nagyobb városokban sem lehet fellelni ennyire koncentráltan – fejtette ki az alpolgármester.
 

A sportélet kritikája

A Kicsid Gáborral zajló kávézás párbeszéddé alakult, a Brassóban élő, Imecsfalván született sportoló számos témát érintett, felelevenítette szülőföldjével és Kézdivásárhellyel kapcsolatos emlékeit, a sajtó fontos szerepét a sportélet népszerűsítésében, ugyanakkor kemény kritikát fogalmazott meg a román kormány sportpolitikája kapcsán, felróva a kormányzatnak, hogy nem született egy irányvonal, egy komoly, jövőre néző stratégia. Elmondta: a kézdivásárhelyi önkormányzat jól gondolkodik, amikor szorgalmazza, hogy uszoda is épüljön, hiszen az a tapasztalat: minden sportág legtehetségesebbjeinek alapembereit az atléták és az úszók adják, ebből a két sportágból „viszik el” az embereket a többiek.

A mostani rendszer kritikája kapcsán érintette a Ceaușescu-érát is, persze szigorúan a sport vonatkozásában. Úgy értékelte: az átkosban jobb volt a hozzáállás a sportoláshoz, több és minőségibb sportolás volt, Nicolae Ceaușescu – akit ilyen szempontból jó embernek minősített – támogatta a sportolást, a különböző klubokat. „Volt vele kapcsolatban egy érdekesség is: olyan oroszfóbiája volt, hogy madarat lehetett vele fogatni, ha sikerült egy szovjet versenyzőt vagy csapatot egy románnak legyőznie” – mondotta. A Steaua legendás kézilabdacsapata is egy múltbéli bizonyítéka annak, hogy akkoriban más világ volt – hangsúlyozta. „Már a csapatszellem is olyan volt, hogy az egykori steauások ma is folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, például a Bukarestben élők minden hét szerdáján találkoznak és közösen ebédelnek. Én akkor is és most is megmondtam, de írásban is adhatom: Romániában még egyszer egy olyan csapat nem születik, mert megváltoztak az emberek” – mondotta, hozzátéve: ma a sportolás sok sebből vérzik, kormányzati és emberi szinten egyaránt. Kitért a jelenlegi kézilabdára is, amelyet szerinte ma erőből és nem fejből játszanak, ugyanakkor a játék is felgyorsult, bár ez utóbbit nem tartja rossz dolognak. Viszont úgy ítélte: ma az okos játék háttérbe szorult, a kézilabdázók inkább rögbijátékosnak néznek ki, akik erőből próbálnak játszani, testi erőből építkezve győzni. „Ma nem keresnek intelligenciát, legyen a játékos 150 kiló, menjen neked, mint a falnak. Szerintem érdekből történik ez is, nekem nem tetszik, mert olyan helyzetek vannak, amilyeneket a rögbiben sem látni.”

A román és a magyar kézilabda mai helyzete is napirendre került. „Olyan hibát követtek el, hogy kitúrták a mi gyermekeinket, a mi sportolóinkat, akiket mi neveltünk a közösség pénzén. Amit csinálnak Romániában, de Magyarországon is, azt nem engedi meg sem a dán, sem a francia, nevezetesen, hogy hétből nyolc idegen legyen egy csapatban. Most, amikor a magyar nemzetiségű sportminiszter, Novák Eduárd meg akarta védeni a sportot, hogy legyen meg a negyven százalék hazai játékos, hát nem mindenki nekiugrott? Ez a hitvány kormány nem igazat adott magyarellenes felhanggal és futballistaérdekekkel a háttérben? Akkor ne sírjunk, hogy holnapután nem lesz kézilabda, de akár futball sem. Ezt a sportminiszter nem magától határozta el, más országban is megvan, nem szabad három idegennél több legyen a pályán. Ez történt Győrben is, félredobták a magyar lányokat, de szerintem jön Veszprém is és a magyar válogatott. A közösség pénzén ilyent nem szabad csinálni, ez rablás. Nem kell mindenkinek világbajnoknak lennie, a lényeg az, hogy a gyermekek sportoljanak. Az is baj, hogy nincsenek jó edzőink, illetve volt, a spanyol a Dinamónál. De mit csinált? Három hónap alatt kirúgta az összes románt, spanyolokkal játszik, megvan a borzasztó nagy fizetésük. Amikor viszont kellene a válogatottba egy jó helyi sportoló, kiderül, hogy épp emiatt nincs. Ez van a kézilabdában, de ez fog történni mindennel” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szerinte a kormány nagy hibája az, hogy az elmúlt 33 évben nem tette pontra a román sporttörvényeket. „Ha jönnek a sportolóink az aranyéremmel, a politikusok lefényképeztetik magukat velük, azon túl nem érdekli őket semmi. Pedig ha egészséget akarsz a népednek, akkor a pénzt a gyermekedbe, annak sportolási lehetőségébe kell fektetni” – összegzett.
 

A sajtó szerepe

A volt sportoló megosztotta egy fájdalmát is a közönséggel: szerinte a sajtó nem fordít kiemelt figyelmet a példaképek ismertetésére, ezt meglátása szerint erősíteni kellene. „Megérdemelné Háromszék, hogy egy kicsit kezdjék reklámozni ezt a területet, mert én is most, csak ebben a korban fedeztem fel dolgokat, melyeket korábban ismernem kellett volna. Nevezetesen, hogy mennyi híres sportolót adott ez a vidék, akik olimpián, rangos versenyeken vettek részt innen, Székelyföldről. Havonta lehetne ismertetni, elsősorban a gyermekeknek bemutatni, akik példaképeket láthatnának ezekben az emberekben, és kijelenthetnék: nézz oda, tulajdonképpen nem vagyunk annyira eldobandóak, csak mert a világ végén lakunk, hiszen a mi magyarjaink és székelyeink korábban is híresek voltak. Nekem is volt példaképem, és ilyen az összes gyermek. Csak Kovászna és Hargita megyében rengeteg nevet lehetne feleleveníteni és eszébe juttatni a fiataloknak” – vélekedett, hozzátéve: más országokban ezt teszik, példaképeket mutatnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2022-11-14: Kultúra - :

Ízelítő egy több tízezer felvételt rejtő életműből (Balázs Ferenc retrospektív kiállítása)

Csütörtök este népes közönség jelenlétében nyílt meg a Balázs Ferenc pedagógus, fotográfus életművéből ízelítőt nyújtó tárlat Székelyudvarhelyen a művelődési ház koncerttermében. A kiállítás kurátora Balázs Attila, a tárlatot Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész, egykori osztálytárs, valamint Szabó Károly fotós-filmrendező, a 85. életévét október 5-én betöltött Feri bácsi egyik kedves tanítványa nyitotta meg. A tárlat a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Face to Face Egyesület szervezésében valósult meg.
2022-11-14: Sport - Miska Brigitta:

Három ponttal távoztak Csíkszeredából (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok pénteken borították a papírformát: 3–1-re diadalmaskodtak a tartalékos Csíkszeredai Sportklub vendégeként a Vákár Lajog Műjégpályán. Szombaton a címvédő már nem bízta a véletlenre, 6–1-re győzedelmeskedett a Pelle Torstensson irányította együttes ellen, amelynek így megszakadt remek sorozata, hat sikert követően szenvedett vereséget. A háromszéki csapat sokat nem pihenhet, ugyanis kedden és szerdán 18.30-tól a Brassói Corona otthonában játszik.