Eltörölték az államfőre magyarellenes gyűlöletbeszédért kirótt bírságot / FRISSÍTVE: Antal Árpád polgármester reakciója

2022. november 18., péntek, Belföld

Eltörölte a legfelsőbb bíróság azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki két éve Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszéd miatt.

Tavaly januárban a bukaresti ítélőtábla még megalapozottnak találta a diszkriminációellenes tanács által kiszabott bírságot, és elutasította Iohannis folyamodványát. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott jogerős végzésében helyt adott az államfő fellebbezésének, megsemmisítette a testület kihágási határozatát, és eltörölte a kiszabott bírságot.

A diszkriminációellenes tanács szerint Klaus Iohannis megsértette magyar polgártársai emberi méltóságát, amikor 2020-ban magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit. Iohannis azt követően intézett támadást a szociáldemokraták ellen, hogy a parlament alsóháza nem tűzte napirendre a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, így a két magyar képviselő, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt által benyújtott kezdeményezés a képviselőház által „hallgatólagosan elfogadott indítványként” került át a végső döntés meghozatalában illetékes szenátusba. A „mulasztásnak” csak szimbolikus jelentősége volt, a szenátusban ugyanis kötelező volt szavazni a székelyföldi autonómiastatútum tervezetéről, amelyet a román pártok egyöntetűen elutasítottak.

A képviselőházi hallgatólagos elfogadást követően Klaus Iohannis 2020. április 29-én mégis magyar nyelvű „Jó napot kívánok, PSD!, illetve „Jó napot, Ciolacu!” köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta meg a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező, akkor még ellenzékben politizáló PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később - a PSD-t még ideiglenes megbízatással vezető - Marcel Ciolacu házelnök is bepanaszolta Iohannist a diszkriminációellenes tanácsnál. Azt, hogy az államfőnek a magyarokkal szembeni előítéletekre rájátszó, Erdély elvesztésével riogató kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban szavazta meg a testület, az emiatt kiszabott 5000 lejes bírságot pedig 5:1 arányban fogadta el a tanács. Iohannis politikai döntésnek minősítette a testület őt elmarasztaló határozatát és közigazgatási bírósághoz fordult a döntés megsemmisítését kérve.

A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének indoklását később teszik közzé.

 

Tisztázták az államfőt

Az ügy kapcsán a Mikó Imre Jogvédelmi szolgálat pénteken Facebook-bejegyzésében leszögezte, politikai döntésnek tekintik azt, hogy Klaus Iohannis államfőt „tisztázták a magyarság elleni uszítás vádja alól”. A szervezet szerint politikai döntés született, s annak semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. „Az a célja, hogy az államelnök magyarokkal szemben elkövetett súlyos tévedését korrigálja. Ez azonban a magyarság szempontjából semmit sem változtat a dolgokon, a mi véleményünk továbbra is az, hogy az elnök uszított az erdélyi magyar közösség ellen és gúny, irónia tárgyává tette a magyar nyelvet, ami mélységesen bántó és sértő volt a magyarok számára. Tehát továbbra is várjuk a bocsánatkérését” – olvasható a jogvédő szervezet bejegyzésében.

 

Antal Árpád: Elfogadhatatlan a cinizmus

„Ez a fejlemény azt bizonyítja, hogy vannak Romániában, akik a törvények és a jóérzés felett állnak és büntetlenül uszíthatnak egy nemzeti közösség, nevezetesen a magyarság ellen” - fogalmazott a közösségi médiában a legfelsőbb bíróság döntésére reagálva Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere leszögezte, „az a mélységes cinizmus, amit a magyarság kapcsán Iohannis elnök tanúsított, számunkra teljesen elfogadhatatlan és továbbra is azt gondoljuk, hogy elnézést kellene kérnie a magyaroktól azért, mert abszurd vádakkal illetett bennünket és kigúnyolta a nyelvünket”. Az elöljáró szerint az állam illetékes szervei „úgymond tisztára mosták” az államelnököt, „mert végtelenül zavaró volt számára az, hogy bizonyítottan uszított a közösségünk ellen. A mi véleményünk és álláspontunk e tekintetben nem változott” – jegyezte meg a városvezető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-11-18: Kármentő - Kuti János:

A nyolcmilliárdodik

Csak tizenegy év telt el azóta, hogy az emberiség létszáma meghaladta a hétmilliárdot, és máris örömmel értesültünk arról, hogy november 15-én Santo Domingóban meglátta a napvilágot a Föld nyolcmilliárdodik lakója, egy kisfiú. Mivel a világon másodpercenként 4,17 gyerek születik, el sem tudtam képzelni, miként tudják megállapítani, hogy ki hányadiknak jön a világra.
2022-11-20: Közélet - :

Betörtek egy boltba Sepsiszentgyörgyön

Betörtek egy tömbház földszintjén levő boltba Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcában vasárnap hajnali 5 órakor.