Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az Audi beszáll a Forma–1-be, október végén viszont bejelentették a részleteket: a 2026-os idénytől gyári csapatként szerepel majd, stratégiai partnerének pedig a Saubert választotta.
Az Audi Forma–1-es versenyautóinak motorjait a németek gyártják majd, a versenygépek összeszerelése és versenykész-állapotba hozása a Sauber hinwilli központjának feladata lesz. A futamokkal összefüggő logisztikai és egyéb tevékenységeket, valamint a csapat versenyeztetését szintén a Sauber végzi majd. „Az Audi a Saubert választotta stratégiai partnernek a projektben, és azt tervezi, hogy részesedést szerez a Sauber csoportban. A partnerség keretében a nagy hagyományokkal rendelkező svájci versenycsapat 2026-tól az Audi gyári csapataként versenyez, az Audi által a motorsport csúcsára kifejlesztett erőforrást használva” – írta a német autógyártó a hivatalos honlapján. Az AUDI AG műszaki fejlesztésért felelős igazgatósági tagja, Oliver Hoffmann pozitívan nyilatkozott arról, hogy a Sauberrel meg tudtak egyezni. „Örülünk, hogy ilyen tapasztalt és hozzáértő partnert szerezhettünk ambiciózus Forma–1-es projektünkhöz – mondta Hoffmann. – Már ismerjük a Sauber csoportot a legmodernebb létesítményekkel és a korábbi együttműködésekből származó tapasztalt csapattal, és meg vagyunk győződve arról, hogy együtt egy erős csapatot alkotunk.”
A Peter Sauber által 1970-ben alapított, 1993 óta F1-es résztvevő svájci istálló jelenleg az Alfa Romeóval áll partneri szerződésben, ez a megállapodás 2023 végén jár le. A 2024-es és a 2025-ös szezonokban várhatóan újra Sauber néven fut majd a csapat, amely egyelőre a Ferrari motorjait használja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.