JégkorongOtthon játszanak a címvédővel

2022. november 23., szerda, Sport

A legutóbbi három mérkőzésüket elvesztő Háromszéki Ágyúsok ma 18.30-tól a címvédő Csíkszeredai Sportklub ellen játszik a Deme László Műjégpályán. Pelle Torstensson csapatára a héten még két mérkőzés vár, a narancs-kék mezeseknek szombaton 18.30-tól és vasárnap 11 órától a nyeretlenül sereghajtó Sportul Studențesc lesz az ellenfelük. A klub vezetősége közölte, még mindig lehet bérletet váltani a 2022–2023. évi idényre.

  • Fotó: Háromszéki Ágyúsok
    Fotó: Háromszéki Ágyúsok

A háromszéki csapat kevesebb mint két hete találkozott a címvédővel, amelyet az első mérkőzésen meglepetésre legyőzött (1–3), míg a második találkozón a csíkszeredai együttes már nem bízta a véletlenre, igazolta a papírfomát (6–1). A negyedik egymás elleni összecsapás nem ebben az évben lesz, ugyanis azt a találkozót elhalasztották, 2023. január 26-án rendezik csak meg. A román bajnokság 2022–2023. évi idényében az Ágyúsok és a Sportklub is tíz mérkőzést játszott, előbbi hatszor győzött és négyszer kikapott, utóbbi pedig szintén hatszor nyert – egyszer hosszabbítás után – és négyszer vereséget szenvedett. Ismét edzésbe állt a sérülés után visszatérő Ferencz Szilárd és Karda Előd, azonban Pelle Torstensson továbbra sem számíthat Márton Koppány és Róth Zoltán játékára.

„Nem is olyan rég láttuk, hogy meg lehet verni a csíkszeredai csapatot, természetesen nehéz lesz két héten belül megismételni a bravúrt, azonban küzdünk a három pontért. A Sportklub hétfőn érdekes mérkőzést játszott Galac ellen, csak hosszabbításban tudott győzni. Igyekszünk ezzel nem foglalkozni, végezzük a dolgunkat, saját magunkra összpontosítunk. Úgy hallottuk, hogy a Csíkszereda vezetőedzőt cserél, ami azzal jár, hogy a játékosok felszívják magukat, bizonyítani akarnak. Bízunk abban, hogy sokan kilátogatnak a Deme László Műjégpályára, nekünk pedig sikerül látványos meccset játszanunk. Pelle Torstensson előírásainak betartása azt eredményezte, hogy képesek vagyunk a legjobbakkal is szoros találkozókat vívni” – mondta Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mitől tart leginkább az elhúzódó háború kontextusában?










eredmények
szavazatok száma 2322
szavazógép
2022-11-23: Sport - :

Óriási meglepetésre kikapott Argentína (Katar, 2022)

Óriási meglepetéssel indult a katari labdarágó-világbajnokság keddi játéknapja, hiszen a végső győzelemre esélyesek között számontartott argentin válogatott 2–1-re kikapott Szaúd-Arábia csapatától a C-csoport első mérkőzésén. A D jelzésű négyes nyitómeccsén Dánia döntetlent játszott Tunéziával, hétfőn pedig az Egyesült Államok válogatottja leikszelt a 64 év után vb-gólt szerző Wales legjobbjaival.
2022-11-23: Sport - :

Elhunyt Mészöly Kálmán

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Vasas Futball Club is saját halottjának tekinti.