A Háromszéki Ágyúsok hazai közönség előtt sem tudtak újabb meglepetést okozni, mivel tegnap 6–3-ra kikaptak a címvédő Csíkszeredai Sportklub csapatától. Az Erste Ligában szereplő Hargita megyei együttes a mérkőzés előtt bejelentette, hogy a tapasztalt kanadai Thomas Coolen az új vezetőedző, aki ezúttal még nem irányított a kispadról.
A háromszéki csapat lendületesen játszott az első harmadban, komoly veszélyt jelentett a címvédőre, amely ennek ellenére a 10. percben a cseh David Stach találatával előnybe került (0–1). Pelle Torstensson együttese hamar válaszolt, a 12. percben Molnár Zoltán előkészítése után Gecse Olivér egyenlített (1–1). A második játékrészben a hazai gárda egy kapu előtti gáncsolást követően büntetőlövéshez jutott, amelyet Molnár Zoltán kihagyott. A folytatásban a vendégek érvényesítették akaratukat, három gólt is szereztek, előbb emberelőnyben Láday Tamás volt eredményes, majd rövid idő alatt Péter Balázs és Fodor Csanád is feliratkozott a gólszerzők közé (1–4). A házigazdák nem adták fel a küzdelmet, a 36. percben Molnár Zoltán passzát testvére, Zsombor értékesítette (2–4). Az utolsó felvonásban a címvédő tovább növelte a különbséget, ezúttal Részegh Zsolt és Reisz Áron zörgette meg a hálót (2–6). A hátralévő időben a háromszéki csapat arra törekedett, hogy csökkentse hátrányát, ez az 55. percben sikerült, Molnár Zsombor átadásából Bíró Ottó talált be (3–6). A narancs-kék mezesek a hajrában azonban már nem tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz, így az előző idényben aranyérmes alakulat három ponttal távozott Kézdivásárhelyről.
Eredmény: Háromszéki Ágyúsok–Csíkszeredai Sportklub 3–6 (gólszerzők: Gecse Olivér 12., Molnár Zsombor 36., Bíró Ottó 55., illetve David Stach 9., Láday Tamás 29., Péter Balázs 33., Fodor Csanád 35., Részegh Zsolt 51., Reisz Áron 53.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.