Református hírnökEvangéliumi családi koncert Erősdön

2022. november 24., csütörtök, Nyílttér

Minden lélek dicsérje az Urat! (Zsolt.150:6) felhívással tartottunk evangéliumi családi koncertet október 8-án az erősdi parókia udvarán. 

Rendezvényünk célja az volt, hogy úgy tudjunk együtt lenni kicsik és nagyok, fiatalok és idősödők, hogy egy pár órára minden egyebet félretéve életünkből az Isten dicsőítésének hangja töltse be szívünket.

Imasétának vagyis egy lelki sétának a lehetősége adott indíttatást a befelé és Istenünk felé való fordulásnak. Olyan lelki állomásokon vezetett át az út, amelyeken a felvetett kérdések örök érvényűek, és ezek megválaszolása, valamint a megadott feladatok teljesítése lelki tisztánlátást és hitbeli megerősödést nyújtott a résztvevőknek. Ki vagyok én Isten Igéjének a tükrében? Mik a terheim? Mit hagyok magam után? Milyenek a kapcsolataim és kikért imádkozhatok? Hol tisztulhat meg a lelkem, és hol szabadulhatok meg terheimtől? Mik a kéréseim testi-lelki vonatkozásban? És végül feladatom az életemben: fénynek lenni.

A verőfényes őszi napsugarak simogató jelenléte és a madarak csicsergése igazi idilli hangulatot teremtett a koncert megtartásához. A Messzehangzó együttes fiatal énekeseinek bizonyságtevő hangja a szó szoros értelemben is messze zengte, az egész falu népe számára – az otthon maradottak, a szüretelők, a kapuban ülők és a más nyelvet beszélők számára –, hogy az Úr csodás kegyelme utánunk, tévelygők után jár, hogy Isten szavára falak omolhatnak össze emberi lelkünkben és közösségeinkben, melyek elválasztanak Istentől és egymástól, hogy Isten Lelke meghív, hogy bízzunk Őbenne, az Ő vezetésében. S egyszer csak szívünk vajként kezdett olvadni az Úr előtt, áradt a szeretet s a fény, s együtt kértük hangos énekszóval, hogy: „Töltsd be egészen a szívemet, Jézus! / Fogjad erősen a kezemet, Jézus! / Legyél te bennem a szeretet, Jézus! / Legyél Te bennem a fény!”  

Akik jelen voltunk, mindannyian megtapasztalhattuk a csodát, hogy megváltozott bennünk az indulat, a kedv, hogy MÁS emberként térhettünk haza otthonainkba, és hogy milyen boldog az ember akkor, ha betöltheti küldetését és dicsőíti az ő teremtő és szerető Istenét.

Mindezekért dicsőség és hála a mi Istenünknek, köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Zoemia Kft.-nek, a Messzehangzó együttesnek és minden résztvevőnek.

Ráduly-Baka ZsuzsAnna
erősdi lelkipásztor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 270
szavazógép
2022-11-24: Nyílttér - :

Új köntösben a kilyéni református templom (Református hírnök)

Kilyén az Olt bal partján lévő falu, amely közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozik. Református temploma a falu északi bejáratánál egy mesterséges dombon épült. Hogy miért ide?
2022-11-24: Történelmünk - :

A kiegyezés törvénye

155 éve, 1867. november 21-én fogadta el (harmadik olvasatra) az osztrák birodalmi tanács képviselőháza saját alkotmány-bizottságának jelentését „az osztrák monarchia valamennyi országaira nézve közös ügyekről és kezelésök módjáról”. Az osztrák-magyar kiegyezés törvényeként ismert jogszabályról november 12. óta vitáztak a képviselők. Az „urak-háza”, azaz a felsőház december 6-án vitatta meg és fogadta el a törvényjavaslatot. A magyar képviselőház már az év március 30-án elfogadta azt a 69 pontból álló határozatot, melyet az Országgyűlés májusban (XXII. törvénycikk) és decemberben (további törvénycikkek) fogadott el. Ferenc József osztrák császárt 1867. június 8-án koronázták a magyar Szent Koronával apostoli magyar királlyá, uralkodóként július 28-án szentesítette a törvényt. Az alábbiakban az 1867. évi – „a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekű viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról” – szóló XII. törvénycikk fontosabb részeit közöljük.