Kívül-belül megújul Lisznyó hosszú ideje használaton kívül lévő kultúrháza, ahol Uzon község megbízásából néhány hónapja már dolgozik a kivitelező, akivel még februárban írták alá a kivitelezési szerződést.
Az uniós forrásokból biztosított finanszírozás révén sikerült újrafödni az épületet, melyet ki is bővítettek, öltözőt, kazánházat, konyhát alakítottak ki benne, de új közösségi tereket is létrehoztak. Nem csupán az épületet korszerűsítik, rendezik annak környékét is, az udvart, a telket pedig bekerítik.
Az Uzon községhez tartozó településen más munkálatok is folyamatban vannak, nekiláttak egy ravatalozóház építésének. Ezt a beruházást teljes mértékben a helyi költségvetésből finanszírozzák. Bordás Enikő polgármester szerint a nagyközségben ez lesz a harmadik ravatalozó, az első Szentivánlaborfalván épült meg, a második Uzonban készült el még 2019-ben, a lisznyóit a tervek szerint jövőben kezdik használni. A következő ravatalozót Bikfalván szeretnék megépíteni, itt egyelőre arra vár az önkormányzat, hogy a református egyház az érintett területet átadja a munkálatok idejére – tájékoztatott a településvezető. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.