Kovásznán hagyományos módon a Városi Művelődési Ház előtti téren állították fel a város adventi koszorúját. A gyertyagyújtása tegnap 18 órakor került sor számos érdeklődő jelenlétében.
Az adventi koszorú körül szép számban összesereglett kovásznaiak elsőként a Gyerő Katalin tanárnő által vezényelt Magnificat Gyermekkórus előadásában hallgathattak alkalomhoz illő kórusműveket. Ezt követően Czili Balázs, a Városi Művelődési Ház igazgatója házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket. Az igazgató az advent jelentőségéről szóló beszédében kiemelte, hogy „a télre, hidegre, fűtésszámlákra való készülődés helyett készülődjünk a fény megszületésére, engedjük be a nagybetűs Ünnepet a mi és a gyermekeink lelkébe, legyen áldott és reményteli ez a várakozás”. Gerendi Győző, a Kovászna-Belvárosi Egyházközség segédlelkésze Ézsaiás próféta szentírásbeli verseit idézve arra intette a hallgatóságot, hogy nem mindig a múlton kell rágódni, hogy bezzeg régen a szaloncukor is jobb volt, hanem bizakodva a jövőbe kell tekinteni, s reménykedni, hogy az Úr Isten újat, jobbat teremt a fény megszületésével.
Az adventi koszorú első gyertyáját a Magnificat Gyermekkórus legfiatalabb tagja gyújtotta meg, majd ezt követően az RMDSZ városi szervezetének női tagozata forró citromos teával és friss kaláccsal kínálta a rendezvényen megjelenteket.