KovásznaIsmét százesztendőst köszöntöttek

2022. december 2., péntek, Közélet

Alig három hét telt el azóta, hogy a kovásznai polgármesteri hivatal vezetői egy 103 éves asszonyt és egy 100 éves férfit köszöntöttek születésük napján, Gyerő József polgármester, Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester és Thiesz János, a városháza munkatársa szerdán ismét tortával, virágcsokorral, emléklappal kopogott be a 100. születésnapját ünneplő Veress Biri lakására. Köszöntésén lapunk munkatársa is jelen volt.

  •  A századik születésnapját ünneplő Veress Biri néni kovásznai otthonában. Fotó: Bodor János
    A századik születésnapját ünneplő Veress Biri néni kovásznai otthonában. Fotó: Bodor János

Veress Biri néni 1922. november 30-án született Bibarcfalván. Elmondta, nagybátyja a kovásznai cserépgyár tulajdonosa volt, ő „csalta” Kovásznára, a gyári munkaerőt erősíteni. Itt ismerkedett meg a férjével, akivel 22 évesen kötött házasságot 1944-ben. Egy fiú- és egy lánygyermeke született, két unokája és egy dédunokája van.

A férje vízimalomban dolgozott, de 57 éves korában munkabalesetben meghalt, 1998-ban fiát is elvesztette, most legnagyobb támasza a lánya, aki mindenben segít rajta.

Mint mondta, élete során a munkából bőven volt része, hiszen annak a háznak a tégláját is, amelyben lakik, saját kezével vetette. A tégla árát nem kellett kifizetnie, hanem ledolgozta. A téglavetés nem volt könnyű munka, de fiatalon bírta, cserépből kevesebbet, téglából többet tudott megformázni, és mutatta is a serény mozdulatokat, amelyeket a téglavetés folyamata alatt el kellett végeznie. Később a régi borvízfürdőhöz ment dolgozni, majd dr. Benedek Géza idején, amikor elkészült a tündérvölgyi szívkórház kezelőközpontja, nyugdíjazásáig ott dolgozott, a fürdőn. A munka mezején eltöltött időre 1000 lej nyugdíjat kap.

Biri néni egészségi állapota korához képest jó. Amint elmesélte: sokszor unatkozik, mert korábban nagyon szeretett újságot olvasni, leginkább a hírekre volt kíváncsi, amíg jól látott, a lánya rendszeresen vitte a friss újságot a Háromszék központi újságosbódéjából, de amióta látása meggyengült, nem olvas híreket, tévét sem néz, nincs is televíziója a házban, csak egy táskarádió, de azt sem hallgatja, mert idegesítik a mostani műsorok. A rendszeres, egészséges táplálkozásra odafigyel, minden reggel egy csésze tejeskávét iszik két szelet pirított kenyérrel, az étkezések pontos időpontját mindig betartja.

Az idős asszony még mesélt volna, de át kellett adnunk a helyet a szomszédoknak, akik a kapuban várakoztak, hogy ők is felköszönthessék.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-12-02: Belföld - :

A feszültség marad

Az ukrán diplomácia vezetője, Dmitro Kuleba Magyarország vétója ellenére találkozott kedden Bukarestben a NATO-tagállamok külügyminisztereivel.
2022-12-02: Közélet - Hecser László:

Bővítené járatait a Transloc (Erdővidék)

Négyszázezer lejt csoportosított át Barót helyi tanácsa, hogy a tulajdonában levő tömegszállítási vállalat, a Transloc Rt. újabb autóbuszokat tudjon vásárolni – ahogy Benedek-Huszár János polgármester fogalmazott –: „Erdővidék népének”.