ErdővidékBővítené járatait a Transloc

2022. december 2., péntek, Közélet

Négyszázezer lejt csoportosított át Barót helyi tanácsa, hogy a tulajdonában levő tömegszállítási vállalat, a Transloc Rt. újabb autóbuszokat tudjon vásárolni – ahogy Benedek-Huszár János polgármester fogalmazott –: „Erdővidék népének”.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A költségvetés-módosítási tervezet előterjesztésekor a városvezető elmondta: a Transloc szeretne részt venni a megyei tanács által szervezett, megyei járatokat odaítélő versenytárgyaláson, Vargyasról, Erdőfüléből, Magyarhermányból, Szárazajtáról és Bölönből szállítana utasokat. A siker egyik sarkalatos pontja, hogy a jelentkezőnek legalább Euro3-as gépjárművekkel kell rendelkeznie. Benedek Csaba igazgatóval úgy vélték, jó lenne a kértnél korszerűbb autóbuszokat vásárolni, amivel a versenytárgyalást követő tízéves időszakot különösebb műszaki gondok nélkül le tudnák fedni. Egy, a célnak megfelelő, 15–16 éves, Euro4-es gépjármű húszezer euró körül kapható – tudta meg az igazgatótól –, ezért azt javasolja, a tanács négyszázezer lejjel támogassa a céget.

Mint mondotta, néhány éve még rendszeresen járt Barótra a Kolumbán és a Capitaly, ma viszont alig akad járat. Fontos lenne tehát, hogy a Transloc megszerezze ezeket az útvonalakat, mert azok lététől függ, hogy a diákok idejében bejutnak-e az iskolába vagy sem – jelentette ki.

Hogy a szükséges összeget biztosítani tudják, a polgármester azt javasolta: az idén egészen biztosan meg nem valósuló beruházásoktól vegyenek el pénzt. Hetvenezer lejjel csökkentsék az iskolák sportpályájára és az annak keleti oldalán lévő terület parkolóvá alakításának tervére szánt összeget. „Fontosabb a gyerekeket behozni az iskolába, mint hogy a sportpályával haladjunk: mert ki játszik rajta, hogyha nem jön be a gyerek?” – tette fel a kérdést, s tovább sorolta az átcsoportosítási javaslatait. Ötvenezer lejt különítettek el a Gaál Mózes Általános Iskola nagy épülete felújítása érdekében letett pályázat önrészének fedezésére. A tavaly szeptemberben benyújtották a pályázatot, de még mindig nem bírálták el, így egészen biztosan nem lesz szükség most arra a pénzre. Hasonlóképpen, idén nem vásárolhatják meg a sportbázis és a szennyvíztelep közti bő hektáros területet, az hosszú és bonyolult folyamat lesz, elvehető az arra szánt százötvenezer lej. A kultúrotthon színpadát nyolcvanöt ezer lej ráfordítással kívánták modernizálni, de idén nem valósul meg az sem. Bodos telekkönyvezésére és a tulajdonjogi akták kiállítására (digitális parcellázási rajzok és felmérések elkészítésére) százezer lejt irányoztak elő, amit ideiglenes jelleggel 95 ezer lejjel lehet csökkenteni.

„A felsorolt összegek kiadják azt a 400 ezer lejt, amelyből reményeink szerint a Transloc meg tud vásárolni négy olyan Euro4-es autóbuszt, amellyel részt vehet a liciten, és amennyiben elnyeri, a szállítást megfelelő, mai körülmények között tudja biztosítani. Itt mi nem a Translocnak vásárolunk, hanem gyakorlatilag Erdővidék népének vásároljuk meg az autóbuszokat. Főleg a diákoknak, hiszen annál fontosabb, mint hogy a diákok megfelelő körülmények között, időben iskolákba érjenek, talán nincs is” – jelentette ki a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2022-12-02: Közélet - Bodor János:

Ismét százesztendőst köszöntöttek (Kovászna)

Alig három hét telt el azóta, hogy a kovásznai polgármesteri hivatal vezetői egy 103 éves asszonyt és egy 100 éves férfit köszöntöttek születésük napján, Gyerő József polgármester, Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester és Thiesz János, a városháza munkatársa szerdán ismét tortával, virágcsokorral, emléklappal kopogott be a 100. születésnapját ünneplő Veress Biri lakására. Köszöntésén lapunk munkatársa is jelen volt.
2022-12-02: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Megelőzni a botránykeltést a lelátókon

A Román Hivatásos Labdarúgó Liga megfigyelője hozhatott volna olyan döntéseket, melyek a novemberi Sepsi OSK–FC Petrolul Ploieşti labdarúgó-mérkőzésen fékezhették volna a vendégcsapat szurkolóinak magatartását. Erre a következtetésre jutott Ráduly István prefektus, aki a találkozón elhangzott idegengyűlölő megnyilvánulások nyomán látogatást tett a Sepsi OSK Arénában és egyeztetett az esetről a brassói csendőrség rohamegységének vezetőjével is.