A sepsiszentgyörgyi Huni Squash SKE a Román Fallabdaszövetség égisze alatt megszervezte az ifjúsági Román Kupát, amelynek a brassói WePlay Klub adott otthont péntektől vasárnapig. A rendezvénnyel párhuzamosan zajlott a veterán Román Kupa is, amelyre első alkalommal került sor a román fallabdázás történetében. A háromszéki klub versenyzői öt dobogós helyezéssel fejezték be a viadalokat.
Az ifjúsági tornára összesen 34 gyerek nevezett, akik hét korcsoportban tehették próbára magukat, míg a veterán versenyre 24 fallabdázó jelentkezett, akik három kategóriában küzdöttek. A játékosok Sepsiszentgyörgyről, Bukarestből, Temesvárról, Brassóból, Kolozsvárról, Csíkszeredából és Călărași-ról utaztak a megmérettetésre. A háromszéki klub versenyzői ötször állhattak dobogóra, Kovács Kristóf (U15), Dávid Márk (U19) és Madaras Simona (+35 év) a harmadik pozícióban végzett, míg Nicolae Hărșan (+35 év) és Szilágyi-Nagy Sándor (+45 év) a második helyen zárt. A 13 éves David Focșanschi szolgáltatta a torna meglepetését, ugyanis U19-ben második lett.
„Úgy gondolom, mindkét rendezvény sikeres volt. A gyerekeknél szép számban összegyűltek, ennek köszönhetően hét korcsoportot tudtunk indítani, ami már önmagában pozitívum. Megleptek minket egy doppingtesztettel is, amely során a 19 év alatti dobogós fiúkat és lányokat ellenőrizték. A veteránok számára először rendeztünk Román Kupát, kevesebben neveztek be, min tavasszal az országos bajnokságra, viszont így sem panaszkodhatunk, ráadásul volt néhány új arc is. Szervezőként mindkét rendezvénnyel elégedett vagyok” – nyilatkozta Bara Hunor, hozzátéve, az ifjúsági Román Kupa főtámogatója Kovászna Megye
Tanácsa volt.
Eredmények: * fiú, U11: 1. Dawa Lama (Infinity Bukarest), 2. Sánta Ábel (Transylvanian Tennis&Squash), 3. Flavian Focșanschi (Infinity Bukarest) * fiú, U13: 1. Mingmar Lama (Infinity Bukarest), 2. Ilyés Zajzon (Transylvanian Tennis&Squash), 3. Deian Rotunjanu (Helios) * lány, U13: 1. András Mikolt (Transylvanian Tennis&Squash), 2. Balogh Andrea (ProSquash Kolozsvár), 3. Iris Aricescu (Infinity Bukarest) * fiú, U15: 1. Balogh Róbert (ProSquash Kolozsvár), 2. Rareș Popovici (Helios), 3. Kovács Kristóf (Huni Squash SKE) * lány, U15: 1. Pescarescu Tamara (Transylvanian Tennis&Squash), 2. Sándor Anna (Transylvanian Tennis&Squash), 3. Alexia Aricescu (Infinity Bukarest) * fiú, U19: 1. Richard Dragomir (Remat Călărași), 2. David Focșanschi (Infinity Bukarest), 3. Dávid Márk (Huni Squash SKE) * lány, U19: 1. Nicoleta Ștefan (Infinity Bukarest), 2. Andreea Ghiorghișor (Remat Călărași), 3. Alexandra Ghiorghișor (Remat Călărași) * nő, +35 év: 1. Ania Nemedi (Helios), 2. Daciana Pavel (Infinity Bukarest), 3. Madaras Simona (Huni Squash SKE) * férfi, +35 év: 1. Daniel Sima (Helios), 2. Nicolae Hărșan (Huni Squash SKE), 3. Balogh Cristian (ProSquash Kolozsvár) * férfi, +45 év: 1. Marcel Răsădean (Helios), 2. Szilágyi-Nagy Sándor (Huni Squash SKE), 3. Silviu Deac (Helios). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.