Petre Daea agrárminiszter bejelentette, a minisztériumban eldöntötték, hogy a gazdák pénzbeli hozzájárulásával kártérítési alapot hoznak létre, melyből a kárt szenvedett gazdálkodókat támogatnák. Elhatározták, hogy a 2023 és 2027 közötti időszakban a gazdáknak járó közvetlen kifizetések 3 százalékát visszatartják a kártérítési alap képezésére, melybe emellett uniós vidékfejlesztési és hazai költségvetésből származó összegeket is utalnak.
A minisztérium azzal számol, hogy a gazdák hozzájárulása az említett időszakban – a támogatási visszatartásból – 293,5 millió eurót jelentene, amelyhez az uniós vidékfejlesztési alapból 62,4 millió eurót, a román költségvetésből pedig 11,5 millió eurót adnának hozzá. Így összesen 391,4 millió euró gyűlne össze a kárt ért gazdák támogatására.
A miniszter a kártérítési alap szükségességét az egyre gyakrabban jelentkező aszály okozta károkkal magyarázza, a bemutatott összesítő szerint ebben az évben a szárazság több mint egymillió hektárt érintett, jelentős gazdasági károkat okozva a mezőgazdászoknak. A román költségvetésből próbálják enyhíteni a veszteségeket, a 2021 őszén elvetett kultúrákra 365 millió lejt hagytak jóvá a költségvetés-kiigazításnál, ezek azonban előre nem látható költségek, amelyek megterhelőek a költségvetés számára. Ezért a miniszter azt szeretné, hogy létrejöjjön egy olyan mechanizmus, kártérítési mód, amely kiszámíthatóan biztosítja a gazdasági károk enyhítését, megtérítését.
A miniszter azt is bejelentette, hogy rendeletet adott ki, melynek nyomán létrejön az a munkacsoport, mely kidolgozza a kártérítési alap létrehozását és működési kereteit lefektető szabályokat. Ígérete szerint az alkalmazási szabályzatot a mezőgazdászok szakmai képviselőivel is egyeztetik majd.
A miniszter megemlítette, hogy az október 18-án Brüsszelbe jóváhagyás végett elküldött nemzeti stratégiai tervbe a kártérítések vonatkozásában két pályázati lehetőség került be. A 2023 és 2027 közötti időszakban továbbra is évente lehet pályázni a magánbiztosítóknak kifizetett biztosítási díjak részleges megtérítésére (az új tervben ez a DR 31-es intézkedés, pályázati keretösszege 24,1 millió euró), viszont a támogatás arányát az eddigi 70 százalékról 50 százalékra csökkentik le. Ehhez csatlakozik a fentebb bemutatott új kártérítési módozat, mely a DR32-es kódot viseli a stratégiai tervben, elnevezése Támogatás a kárt szenvedett mezőgazdászoknak. A gazdálkodó akkor fog kártérítést kapni az alapból, ha az őt ért kár meghaladja az éves átlagtermés 30 százalékát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.