Kézdiszentkereszt polgármesteri hivatala és a Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar szervezésében került sor vasárnap este a művelődési otthonban arra a telt házas rendezvényre, amelyet A zene összetart bennünket mottóval rendeztek meg, és amelyen az egykori Polyáni Fúvószenekarra emlékeztek. A rendezvény díszmeghívottja Vikol Kálmán, a zenekar és a kézdivásárhelyi fás vállalat fúvószenekarának karnagya és Winkler Imre Ignác, a Polyáni Fúvószenekar egyik alapítója volt.
A megjelenteket, a fúvószenekar egykori tagjait, azok családtagjait, a jelenlegi fúvósokat és oktatóikat, Gergely Tamást és Szóró M. Dorinát, a község világi és egyházi elöljáróit és az érdeklődőket Gál Enikő könyvtáros és a művelődési otthon igazgatója köszöntötte. Elmondása szerint az egykori fúvószenekart néhai Szalad Árpád iskolaigazgató és Winkler Imre Ignác helytörténész alapította 1979-ben. Első karnagya Vikol Kálmán volt. A zenekar első próbáját 1979. február elsején tartották 36 jelentkezővel, az akkori 30–40 éves korosztállyal, majd később 9–10 éves gyermekeket is bevettek a zenekarba. Heti egy alkalommal próbáltak. Roth Pál akkori párttitkár messzemenően támogatta őket. Hangszereket a megyei művelődési bizottság jóvoltából kaptak. 1982-ben már saját egyenruhában zenéltek. Első nagy fellépésük abban az évben május elsején volt. Repertoárjukban kiemelt helyet kaptak az indulók, keringők és himnuszok. A zenekar fénykora az 1979 és 1986 közötti időszakra esett. Utolsó fellépésük 1986. május elsején volt Vikol Kálmán vezetésével, majd Boldizsár Géza vette át tőle a karmesteri pálcát és működtette még azt két évig. Gál Enikő az időközben elhunyt fúvósokról is megemlékezett.
Végezetül a jelenről is szólt, hiszen két lelkes fiatal zenész, Gergely Tamás és Szóró M. Dorina 2019-ben megálmodták és megalapították a Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekart. „Egy kicsit visszarepültünk az időben, az előbb elhangzottak alapján felidéztük a régebbi emlékeinket az egykori Polyáni Fúvószenekarról, ami megmelengette szívünket, és ugyanakkor még nagyobb öröm tölti be szívünket látván a színpadon a sok fiatalt hangszerrel kezükben, és nemcsak új hangszerekkel, hanem a régi, korábbi zenekar hangszereivel. Az egykori polyáni fúvószenekar értéket hagyott az utókornak, hiszen lehet, hogy éppen az unokák játszanak egy-egy régi hangszeren, amellyel régebb a nagyapák zenéltek. A Polyáni Fúvószenekar fontos szerepet töltött be Kézdiszentkereszt kulturális életében; hétévnyi fennállásukkal gazdagították a község kulturális életét, rendezvényeken, fesztiválokon, ünnepségeken vettek részt, emlékeket hagyva maguk után” – összegezett a művelődési otthon vezetője, majd átadta a szót Szóró Dorinának, hogy méltassa az eseményt.
„A Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar vagyunk. Legalább annyira vagyunk Ozsdoláé, Csernátoné vagy éppen Almásé, mint Kézdiszentkereszté. A zenekar tagjai tíz környékbeli település kicsi zenészei, akik egy csapatként állnak ki egymás településének faluünnepein szórakoztatni a közönséget” – mondotta többek között a karnagy, aki dióhéjban a jelenlegi fúvószenekar történetét ismertette és emlékeztetett arra, hogy a zenekar második fellépése éppen a polyáni színpadon volt 2019. december 19-én. Azt is elmondta, hogy ünnepi műsorukat az egykori Polyáni Fúvószenekarnak ajánlják, majd kezdetét vette a hangverseny. Elsőként a közismert Disney rajzfilm, az Aladdin két betétdala hangzott el. Következő számuk a svéd Europe együttes legendás dala, a The final countdown volt, majd ezt követően a The Neverending Story, azaz A végtelen történet című szám következett. A hangverseny második felében felkérte Vikol Kálmánt, hogy ossza meg a jelenlevőkkel a Polyáni Fúvószenkarral kapcsolatos emlékeit, majd tizenkét közismert karácsonyi dal hangzott el. Záróakkordként ismét Vikol Kálmán vezényelte le az utolsó zeneszámot, a Szamosmenti indulót. A rendezvényt adventi vásár zárta. A művelődési otthon előcsarnokában az egykori fúvószenekar hangszereit, egyenruháit, egyéb tárgyait és díszokleveleit is bemutatták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.