Május végén újból SepsiBook

2022. december 7., szerda, Magazin

Jövő tavasszal, május utolsó hétvégéjén tartják a 2. SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A szervezők leszögezték a pontos dátumot: a rendezvényre 2023. május 25. és 28. között kerül sor a Sepsi Arénában.

„Várakozásainkat messze felülmúlta az az érdeklődés, amit a SepsiBook első kiadása kiváltott a sepsiszentgyörgyi, háromszéki közönségben. Ez az érdeklődés nyilván a folytatásra ösztökél, az a szándékunk, hogy olyan élményalapú könyves nagyrendezvényt nyújtsunk közösségünknek, amely tovább erősíti a tudatos kultúrafogyasztást városunkban” – hangsúlyozta ennek kapcsán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Négy intézmény összefogásával hoztuk létre a SepsiBookot, egyértelműen azért, mert úgy éreztük, hogy hiányzik, és szükség van Háromszéken egy könyvvásárra. Az első kiadás jól vizsgázott, meggyőződésem, hogy hosszú távon a székelyföldi kulturális erőtér fontos rendezvényévé válik” – nyomatékosított Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A SepsiAréna kiváló helyszínnek bizonyult, a könyvvásár első kiadására 130 meghívott érkezett 80 programponttal, a négy nap alatt pedig mintegy hétezren látogattak ki a SepsiBookra.

„Az első SepsiBookon magasra tettük a lécet, szervezőként kihívás, hogy tartsuk ugyanezt a színvonalat. Előnyt jelent, hogy van már egy összeszokott csapat, hamarosan kezdjük az egyeztetéseket a kiadókkal, szerzőkkel, hogy jövőre vendégül láthassuk őket a SepsiBookon” – emelte ki Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, a SepsiBook programfelelőse.

A SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kónya Ádám Művelődési Ház partnerségben szervezi.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-12-07: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kézdialmás adventben

Az Avas-tető és a Szent Mihály-hegy előterében levő települést régen Baksafalva nevű falurészével együtt emlegették, és hosszú ideig közigazgatási szempontból Lemhény községhez tartozott. Csak 2004-től lett községközpont, jelenleg Kézdicsomortánnal alkot egy közigazgatási egységet, mesélünk később erről a faluról is. Nagyon népes település nem lehetett ez az Almás, nevével csak az 1567. évi összeírásban találkozunk, akkor tizenegy kapuval jegyezték be. Lestyán Ferenc atya adattárában (1996) középkori templom nélküli településként jelenik meg. Többször is volt alkalmam ismerkedni a településsel személyes kapcsolataim is vannak, így mesél a falu, mesélek jómagam is. Egyfajta csend, az ünnepvárás hangulata uralja a falut, itt is ég már a második adventi gyertya a hősi emlékmű előterében.
2022-12-07: Magazin - Iochom István:

Az egykori Polyáni Fúvószenekarra emlékeztek (Kézdiszentkereszt)

Kézdiszentkereszt polgármesteri hivatala és a Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar szervezésében került sor vasárnap este a művelődési otthonban arra a telt házas rendezvényre, amelyet A zene összetart bennünket mottóval rendeztek meg, és amelyen az egykori Polyáni Fúvószenekarra emlékeztek. A rendezvény díszmeghívottja Vikol Kálmán, a zenekar és a kézdivásárhelyi fás vállalat fúvószenekarának karnagya és Winkler Imre Ignác, a Polyáni Fúvószenekar egyik alapítója volt.