Újra Erős Kinga a Magyar Írószövetség elnöke

2022. december 12., hétfő, Magazin

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt, az Orpheusz Kiadó vezetőjét választotta újra elnökévé szombati tisztújító közgyűlésén a Magyar Írószövetség – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

Közleményükben azt írták: Magyarország legrégebbi és legnagyobb tagságú irodalmi szervezetének tisztújító közgyűlésén megválasztották az 56 tagú választmány tagjait, majd a közgyűlést követően a választmány hattagú elnökségét és elnökét.

Erős Kinga amellett, hogy a Magyar Írószövetség elnöke, a Tokaji Írótábor Egyesület elnökségi tagja és az olvasat.hu szerkesztője.

A szövetség tájékoztatása szerint a brassói születésű Erős Kinga 1990 óta él Magyarországon. Tizenöt éve közöl hazai és határon túli folyóiratokban, irodalmi esszéit lengyel és bolgár nyelvre fordították. A Magyar Napló folyóirat kritikarovatának szerkesztője volt 2007 és 2010 között, valamint a Magyar Irodalom Zsebkönyvtára sorozatszerkesztőjeként is dolgozott. Ugyanebben az időszakban a Kritikai Füzetek könyvsorozatát is szerkesztette, mely a fiatal kritikusok első kötetmegjelenését szolgálta.

Ekler Andreával közösen 2009-ben állították össze a Pályatükrök – Húsz portré fiatal alkotókról című könyvet, amely – mint a közlemény fogalmazott – a mai napig a legátfogóbb képet adja a rendszerváltás után induló hazai és határon túli írók munkásságáról. Irodalmi ismereteket 2012 óta tanít a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Az év novellái című antológiát 2014 óta szerkeszti. A Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj szakmai kuratóriumának 2015 óta, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának 2016 óta tagja. Könyvkiadói munkássága a kortárs magyar irodalom és a határon túli alkotók népszerűsítését szolgálja – írta a szövetség.

Az írószövetség új elnökségi tagjainak Bene Zoltánt, L. Simon Lászlót, Lőrincz P. Gabriellát, Rózsássy Barbarát, Soltész Mártont és Szentmártoni Jánost választották.

A közgyűlés tizenegy örökös tagot választott, akik közül hatan posztumusz díjat kaptak.

Örökös tagokká választották Ács Margitot, Kiss Gy. Csabát, Lezsák Sándort, Mezey Katalint és Sárközi Mátyást.

A Magyar Írószövetség posztumusz örökös tagjává vált Csontos János, Görömbei András, Kabdebó Lóránt, Monostori Imre, Papp Tibor és Vathy Zsuzsa.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-12-12: Magazin - :

Öt magyar filmpremier a Duna műsorán

Öt kiemelkedő, a magyar történelem, sport és irodalom jelentős alakjait és alkotásait feldolgozó filmpremierrel jelentkezik a Duna Televízió az ünnepi időszakban, december 23-ától együttműködésben a Nemzeti Filmintézettel (NFI).
2022-12-12: Belföld - :

Bér- és nyugdíjemelések, segélyek

Január elsejétől 3000 lejre emelkedik a bruttó minimálbér, ami 17,6 százalékos növekedést jelent. A közalkalmazottak bére 10 százalékkal lesz nagyobb, a nyugdíjakat 12,5 százalékkal emelik – döntötte el csütörtöki ülésén a kormány. Ugyanakkor az energiaszámlák támogatásáról is határoztak, és a jövő évi költségvetés tervezetét is elfogadták.