Egyre feszültebb a helyzet Koszovóban

2022. december 12., hétfő, Világfigyelő

Vjosa Osmani koszovói elnök határozatlan időre elhalasztotta a december 18-ára tervezett önkormányzati választást Koszovó északi részén a térségben fennálló feszült helyzet miatt. A koszovói elnök azt követően döntött a voksolás elhalasztásáról, hogy a fennálló feszültségek miatt a nemzetközi közösség több képviselője is ezt kérte tőle.

Koszovó északi részén azért tartottak volna előrehozott önkormányzati választást, mert az ott élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték: a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni. Csaknem 600 szerb lépett ki a koszovói rendőrség kötelékéből, miután a pristinai belügyminiszter felfüggesztette az egyik helyi szerb rendőrségi vezetőt, aki bejelentette, hogy a rendőrség szerb tagjai nem hajtják végre azt az utasítást, amely szerint előbb figyelmeztetniük, majd büntetniük is kell az autósokat, akik nem cserélik le gépkocsijuk rendszámtábláját. A szerb nemzetiségű rendőrök mellett bírák, ügyészek és hivatalnokok is felfüggesztették a munkát.

A szerbek közölték, hogy mindaddig nem térnek vissza az intézményekbe, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat, valamint amíg nem alakítja meg a koszovói szerb önkormányzatok közösségét. Erre viszont Pristina azért nem hajlandó, mert ezzel nagyobb autonómiát biztosítana az egyébként is csak a belgrádi kormányt elismerő szerbeknek.

A pristinai vezetés viszont úgy döntött, nem vár arra, hogy visszatérjenek hivatalukba a kisebbségi szerbek, az előrehozott polgármester-választás kiírása mellett az üresen maradt rendőri, bírói, ügyészi és hivatalnoki tisztségeket is albánokkal fogják feltölteni – közölte Albin Kurti miniszterelnök. „Nem engedhetjük meg, hogy vákuum keletkezzen a munkavégzésben” – hangsúlyozta.

A legutóbbi feszültségek azt követően alakultak ki, hogy a választás előkészítéseként Pristina a választási bizottság tagjai mellett fegyveres rendőröket is küldött a településekre. Míg a szerbek szerint ez a nemzetközi megállapodások megsértését jelenti, az albánok szerint csak a rend fenntartása érdekében kellett rendőröket küldeni a többségében szerbek lakta településekre.

Szombaton koszovói szerbek százai emeltek barikádokat egy észak-koszovói úton, és ezzel akadályozták a forgalmat két fontos határátkelőnél Szerbiával. Az utóbbi napok feszültségei közepette egy koszovói albán rendőr sérült meg, a helyi szerbeket pedig az háborította fel, hogy a lövöldözéssel gyanúsított szerb nemzetiségű volt rendőrt letartóztatták.

A helyi szerbek képviselői, valamint Belgrád szerint veszélybe került a koszovói szerbek biztonsága, ezért Szerbia kérni fogja a NATO békefenntartóit, hogy engedjék meg neki, hogy szerb katonákat és rendőröket telepítsen Koszovóba, bár úgy véli, nincs esélye a kérés jóváhagyására – jelentette be Aleksandar Vučić államfő szombat este.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-12-12: Belföld - :

Bekérették a nagyköveteket (Schengeni kudarc)

Románia pénteken hazarendelte bécsi nagykövetét, válaszképpen arra, hogy Ausztria vétója miatt az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa csütörtökön elutasította Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni térséghez.
2022-12-12: Világfigyelő - :

Őrizetben az EP szocialista alelnöke (Korrupció Brüsszelben)

Korrupció és pénzmosás elleni razzia során vették őrizetbe pénteken az Európai Parlament szocialista alelnökét, a görög Eva Kailit. A helyi ügyészség eddig öt embert tartóztatott le. Sajtóhírek szerint azzal gyanúsítják őket, hogy a futballvébét rendező Katar illetékesei megvesztegették őket, hogy befolyásolhassák az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseit.