Az egészségügyben nem vehetik félvállról a higiéniát, sőt, a sterilitás alapvető elvárás minden intézményben. Ez a Covid-19 járvány alatt még nagyobb szerepet kapott, és azóta talán még óvatosabban kezelik a témát. Az, hogy valami steril, azt jelenti, hogy fertőző hatástól mentes és minimalizálták a kórokozók arányát. Vajon milyen eszközök, berendezések lehetnek ebben az egészségügy segítségére?
A következő pár sorban most megkeressük a választ a kérdésre, és egy kicsit jobban megismerkedünk az UV-C technológiával is. Tartson velünk Ön is!
Az egészségügy és a fertőtlenítés
A kórházakban, a magánklinikákon, a háziorvosi és a fogászati rendelőkben egyaránt fontos a folyamatos fertőtlenítés. A műtőkben, a kórtermekben, illetve az intézmény valamennyi területén lényeges az infekciókontroll. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy meggátolják a baktériumok, vírusok elszaporodását, illetve egyik betegről a másikra történő terjedését. A Hollandimpex szabadon sugárzó UV-C lámpái között találkozhatunk olyan darabokkal, amelyek ilyen körülmények esetén is helytállnak.
Így néz ki a gyakorlatban a csírátlanítás folyamata
Egy kórházban nemcsak a felületek, hanem a légtér fertőtlenítésével ugyancsak foglalkozni kell. Az UV-C sugárzás képes megsemmisíteni a mikroorganizmusokat, a gombát, a baktériumokat és a penészt. A kibocsátott UV-C fény hatósugara 253,7 nm, s ez a módszer tulajdonképpen a folyadékok kezelését is megoldja.
Környezetbarát, nem tartalmaz vegyszereket, nem képződik a használata során melléktermék, és nem tudjuk túladagolni sem.
A kórházakban gyorsan terjedő vírusok ellen szintén bevethető az UV-C sugárzás, habár inkább a kórokozó számának csökkentésében segíthet nekünk.
A leggyakrabban alkalmazott készülékek listája
A falra szerelhető germicidlámpa a légtér és a felületek csírátlanítását látja el, ezért a műtőkben, vizsgálókban szokták használni, leginkább éjszaka. Fontos ugyanis, hogy a működtetése alatt senki se tartózkodjon a helyiségben.
Az UV4AIR Mobil30 modell már gurulós állvánnyal egyaránt rendelkezik, ennek köszönhetően megoldható akár több kórterem egymás után történő fertőtlenítése is. Könnyen mozgatható és három lámpa végzi a csírátlanítást, amelyek több irányba sugároznak. Így a terem egésze megkapja a megfelelő szintű csírátlanító hatást.
Az UV-C sugárzás veszélyes és káros a szemre, a bőrre, de a zárt rendszerben működő légtisztítók ez alól kivételt képeznek. Ezekben is germicidlámpa található, viszont úgy képesek elvégezni a folyamatot, hogy közben nem jelentenek veszélyt a környezetükre. Lehetőségünk van továbbá központi légkezelő rendszerek kezelésére is.
Megtudtuk tehát, hogy az UV-C sugárzás fertőtleníteni, csírátlanítani tudja az adott helyiséget, amivel jelentős kockázatokat iktathatunk ki. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.