A Háromszéki Ágyúsok tegnap hazai környezetben, fordulatos mérkőzésen, 4–3 arányban alulmaradtak a román és a magyar bajnokságban egyaránt listavezető Gyergyói Hoki Club ellen, amely így visszavágott a múlt pénteki, hazai jégen elszenvedett vereségért. A csapatok a héten még kétszer összecsapnak, ma 18.30-tól a Deme László Műjégpálya, pénteken 18.30-tól Gyergyószentmiklós ad otthont a találkozónak.
A Szilassy Zoltán vezetőedzőt és öt magyar válogatott játékost nélkülöző vendégek a 10. percben emberhátrányban vezetést szereztek, Daniel Trancă lövése talált utat a kapuba (0–1). Az első harmad végén a házigazdák is betaláltak, a 19. percben Szergej Pajor előkészítése után Antal Előd egyenlített (1–1). A második felvonásban előnybe került a háromszéki csapat, a 28. percben Róth Zoltán passzából Danalizi Gergő volt eredményes (2–1). A túloldalon hamar érkezett a válasz, a 31. percben Imre Patrik jegyezte a Hargita megyei együttes második találatát (2–2). A folytatásban a narancs-kék mezesek ismét vezetést szereztek, a 39. percben Róth Zoltán átadását követően Bíró Mátyás feliratkozott a gólszerzők közé (3–2). Az utolsó harmad a gyergyószentmiklósi alakulatról szólt, amely kétszer is eredményes volt, az 50. percben Silló Arnold egyenlített, majd az 58. percben Sébastien Sylvestre továbbította a korongot a hálóba (3–4). Pelle Torstensson legénysége a hajrában ezúttal nem tudta hosszabbításra menteni a mérkőzést, így az idényben kilencedszer szenvedett vereséget.
Eredmény: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Club 3–4 (gólszerzők: Antal Előd 19., Danalizi Gergő 28., Bíró Mátyás 39., illetve Daniel Trancă 10., Imre Patrik 31., Silló Arnold 50., Sébastien Sylvestre 58.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.