Feladatok a számvevőszéktől

2022. december 14., szerda, Közélet

Számvevőszéki jelentést ismertetett Benedek-Huszár János polgármester egy nemrégiben tartott baróti tanácsülésen. Mint elhangzott, az ellenőrzés szeptember 7. és október 10. között zajlott, a tavalyi évet vették górcső alá, de esetenként – ha például egy beruházás régebb elkezdődött, akkor annak az előzményeit is vizsgálták. A megállapítások zöme tavaszig megoldandó feladatokat ró az önkormányzatra, de akad olyan is, mely a hivatal tisztánlátását segíti, amit köszön az állami szervnek – mondotta a városvezető.

  • A Transloc Rt.-t többször is említi a számvevőszék jelentése. A szerző felvétele
    A Transloc Rt.-t többször is említi a számvevőszék jelentése. A szerző felvétele

Húsz éve nem volt naprakész a város közvagyonának nyilvántartása. Utoljára 1999-ben született egy olyan kormányhatározat, amely megállapította, mely vagyontárgyak tartoznak az önkormányzatok köz- és magánvagyonába. A baróti tanács 2000-ben határozatban állapította meg, milyen tárgyak tartoznak vagyonába, és elfogadta azok listáját. Az azóta eltelt időszakban viszont soha nem frissítették a közvagyonlistát. Ezért szerepel rajta például a művelődési háznak is otthont adó épület, holott 2002-ben visszaszolgáltatták a közbirtokosságnak, vagy kikerültek belőle egyes utcák, mert azokat községi utaknak minősítették. „Voltak módosítások, viszont azokat nem vitték végig addig a pontig, hogy a közvagyont újra kormányhatározat tanúsítsa. Huszonkét éves munka elmaradásáról van szó. A korábbi számvevőszéki jelentésekben is benne volt, hogy a feladatot el kell végezni, de azt eddig nem valósították meg. Viszont mi megtesszük” – mondotta a polgármester.

Úgy vélte, május 31-éig elvégezhetik a feladatot, mivel a közvagyon nyilvántartásánál sokat haladtak – például az elmúlt időben több mint húsz kilométernyi utcát telekkönyveztek –, ezért vállalható a határidő.

 

Behajtandó adók és számlák

A számvevőszék szerint a bodosi és a bibarcfalvi református, a baróti és a miklósvári római katolikus, valamint a baróti ortodox egyházköz­ségeknek a bérbe adott mezőgazdasági területek után területadót kell fizetniük, így összesen közel 23 ezer lej adót és mintegy hatezer lej kamatot kell befizetniük a város pénztárába. Mert bár igaz az, hogy az egyházak vagyontárgyai adómentességet élveznek, de kivételt képeznek azok, amelyek révén hasznot valósítanak meg. A felszólítás után a baróti római katolikus és ortodox, valamint a bodosi református egyházközség teljes egészében eleget tett kötelességének.

Hasonlóképpen eleget tett a felszólításnak az a panziót működtető személy is, aki fizikai személyként adózott, és befizette a 496 lej adót és 44 lej büntetőkamatot.

A Transloc Rt.-nek 2225 lej önkormányzattól kapott támogatást kell visszafizetnie, mert időközben elhunytak szállítási költségtérítését számlázta ki tévedésből.

Közel tízezer lej ki nem számlázott villanydíjat kell visszaszereznie a városnak egy magánvállalkozótól. Egy vállalat rég béreli az önkormányzat egyik épületét, a 2020 végén lejárt szerződést új feltételek mellett tavaly meghosszabbították, de valamiért elfelejtették az általa elfogyasztott villanyt kifizettetni vele, az összeg pedig 9278 lejre duzzadt. A vállalat eleget tett a felszólításnak, a tavalyi bő háromezer lejes számlákat kifizette, és vállalta, hogy a többit december végéig kiegyenlíti. A hivatal ellenőrizni fogja – mondotta a polgármester –, hogy a várostól bérelt más helyiségek esetében miként történt a villany kifizetése: vajon nem volt-e még más esetben is, hogy a fogyasztást a városháza nem számlázta ki.

A városnak a megyei tanfelügyelőségen és a tanügy-minisztériumon keresztül vissza kell szereznie a Transloc Rt.-nek a múlt esztendő első félévében a diákok ingázására kifizetett húszezer lejt: a törvény bár kimondta, hogy a diákok szállítása teljes ingyenességet élvez, de nem jelentették meg a törvény végrehajtására vonatkozó részt, így a törvényt nem lehetett alkalmazni.

A számvevőszék ismételten megállapította, hogy a Baróti Szabó Dávid Középiskolánál van egy 174 ezer lejes elkezdett beruházás, amit a város nem vett át. Mint kiderült, ez még abból az időszakból származik, amikor az építkezésre – az új iskolaépület tervezésére – a tanfelügyelőségen keresztül érkezett pénz. A városháza a hiányzó iratokat megkapta, és még a számvevőszéki ellenőrzés ideje alatt átvették a beruházást – mondta el Benedek-Huszár János.

 

Vitatott megállapítások

A számvevőszék két megállapítását vitatta Barót polgármestere.

A polgármesteri hivatal elkészítette az üzemtervet 3849,71 hektár legelőre, hektáronként harminckét lejes költséggel. A kifizetett 123 ezer lejt viszont nem tudta visszavenni a gyepterületek tulajdonosaitól a kifizetés évében, azaz tavaly. Az üzemterv elkészítéséről rendelkező, 2013-ból származó sürgősségi kormányrendelet a polgármester szerint egyértelműen azt mondja, hogy a gyepterületre vonatkozó üzemtervet az állami költségvetésből finanszírozzák a minisztérium költségvetésén keresztül – kivéve azokat a területeket, amelyek fás növényzettel borítottak, mert azok költségeit a végső kedvezményezettek, tehát tulajdonosok vagy használók fedezik. Egy baróti tanácshatározat is szólt arról, hogy ezt a pénzt visszafizettetik, amikor a tulajdonosok vagy használók a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által kért üzemterv-igazolásért mennek a városházára. Csakhogy a kormány folyamatosan elhalasztja annak az igazolásnak a támogatás megítéléséhez szükséges bemutatását, ezért az érintettek nem is kérik azt. Ezen joghézag miatt nem tudta a városháza a kifizetett pénzt visszaszerezni – mondotta.

A másik ügy, hogy a számvevőszék szerint az iskolánál dolgozó Zöld Út Kft.-nek a szükségesnél többet fizettek ki 13,7 ezer lejjel. A polgármester szerint érthető, hogy a cég hasonló, de egymástól jól megkülönböztethető feladatért – állvány állítása kint és bent – más-más tarifát számolt, a gond viszont az, hogy azok ugyanazon pénzügyi kód alatt szerepeltek, az állami szerv ezért az alacsonyabb árat vette alapul, s kérte, minden kifizetésnél azt vegyék figyelembe. „Ebben a pillanatban még nem tudom, hogy ezt a pontot megfellebbezzük-e, vagy pedig bepereljük a céget. Ha perelünk, akkor majd a következő önkormányzati ciklus vége felé fog erről megoldás születni” – mondotta Benedek-Huszár János.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 281
szavazógép
2022-12-14: Vélemény - :

Ma egy napilap, holnap egy színház, holnapután esetleg egy iskola?

Jó ideje csendes aggodalommal figyelem azt a folyamatot, amelynek következményeként január elsejétől számos nyomtatott napilap megszűnik. Mélységes csalódással vettem tudomásul, hogy az október 23-a előestéjén közölt döntést mondhatni sztoikus belenyugvással közölték az érintett napilapok hasábjain.
2022-12-14: Jegyzet - László Zsuzsa:

Bécsi szelet

Bevallom, kicsit zavarban vagyok. Most az osztrákokra haragszunk rettenetesen, mert nem akarnak minket oda, ahol szerintünk megérdemelt helyünk lenne. Nem fogok elmerészkedni ebben a történetben sem olyan területre, ahol nincs keresnivalóm.