Lemhény Polgármesteri Hivatala sikeresen pályázott a Helyi Fejlesztések Országos Programja keretében (PNDL) a községi utak aszfaltozására.
Első lépésként új aszfaltszőnyeg került arra a 700 méteres útszakaszra, amely a Veresvízhez vezet. Jénáki Csongor polgármester elmondása szerint olyan mellékutcákban is aszfaltoztak, ahol soha nem volt aszfaltburkolat.
Új aszfaltszőnyeg került az Alszeg, Kismező és Papszer utcába, ahol a koptatóréteg leöntése a jövő év tavaszára maradt. Aszfaltoztak a vasúti sínektől a felsőlemhényi hídig, csupán arra a rövid útszakaszra nem került új burkolat, amely a kézdialmási útkereszteződéstől a vasúti sínekig terjed, de az alapozás ott is megtörtént. A földgáz fővezetéke éppen ott halad keresztül, és az aszfaltozást megelőzően a gázszolgáltatónak fel kell ásnia az út egy részét, hogy a vezetéket kicserélje. Amint kitavaszodik, az aszfaltozás teljes gőzzel folytatódik, a sáncok kibetonozása és a megrongálódott hidak kijavítása, illetve újjáépítése is jövőre marad – összegezett az elöljáró.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.