Forró tea- és gyertyaillat, karácsonyfadíszek, apró ajándéktárgyak és nagyszerű hangulat – saját készítésű portékáikat kínálták pénteken a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskola diákjai a házon belüli karácsonyi vásárban, amelynek minden bevételét az iskola javára fordítják. Megéri, mert a begyűlt ötezer lejt megduplázza egy országos civil szervezet, ezzel együtt egy konkrét fejlesztési tervet valósítanak meg.
Idén az Ady-iskola karácsonyi vására része egy országosan összehangolt akciónak, amelyben huszonöt iskola vesz részt, amelyek a HartaEdu elnevezésű internetes felületre feltöltöttek adott infrastrukturális szükségletet. Ezekre a Romanian Busines Leaders vállalkozói alapítvány égisze alatt létrejött Narada civil szervezet résztámogatással válaszol, arra ösztönözve az iskolákat, a szükséges összeg egy részét önerőből teremtsék elő, bevonva a diákokat, tanárokat, szülőket, a lakóközösséget. Mivel a karácsonyi vásár erre igen alkalmas, ezért a Narada meghirdette a december 16-i összehangolt akciót.
Az Ady-iskola apraja-nagyja hetek óta lázasan készült a vásárra, és amikor eljött a nagy nap, boldogan álltak a vásáros pultok mögé, hogy kínálják saját készítésű kézműves termékeiket. Grüman Rozália iskolaigazgató lapunknak elmondta, nem csak a begyűjtött ötezer lejnek van értéke az iskola számára, hisz a diákok, szülők, pedagógusok összefogásával erősödik a közösség, az pedig külön érték, hogy mindannyian az iskoláért tették. Szándékukban van hatvan új széket vásárolni a díszterem számára, tíz padot és tíz szemeteskukát az iskolaudvarra és a Naradától kiérdemelt ezer euróval együtt ezt meg is tudják vásárolni – mondotta.
A pénteki vásárnak egy szimbolikus mozzanata is volt, 13 órakor a programba beválasztott huszonöt iskola egyszerre kapcsolódott be egy performance-ba: a diákok az udvarra vonultak és kezüket háztető formájában a fejük fölé emelték, amivel azt kívánták jelezni, az iskolának a biztonságot kell jelentenie a tanulók számára, és minden gyermek megérdemli az esélyt, hogy a kornak megfelelően felszerelt iskolában tanuljon. Erre a Narada azért hívja fel a figyelmet, mert tenni kíván az iskolaépületek biztonságának növelése és a felszereltség korszerűsítése érdekében. A szervezet nemrég közzétett adatai szerint az ország iskolaépületeinek 42 százaléka magas kockázatú földrengésveszélyes zónában épült, több mint négyezer iskolában nincs illemhelyiség az épületben, ez 155 ezer gyermeket érint. Hogy mennyire sok a hiányosság, jelzi, hogy az említett HartaEdu felületen jelenleg 1100 megoldásra váró problémát jegyeznek az iskolák, nem nagy értékű beavatkozásokról van szó, de legtöbb esetben elengedhetetlenek. A Narada közleménye szerint a HartaEdu megnyitása óta eltelt egy év alatt százötven iskola igényeire válaszoltak összesen 2,7 millió lejes támogatással.
Az idei karácsonyi vásár sikerén felbuzdulva az Ady Endre Általános Iskola húsvétkor is szervez kézművesvásárt, amelynek a bevételét kirándulásra fordítják az iskola minden diákja és tanára részvételével.