Most azonban más volt a helyzet. Igazi népmesei történet a Messiéké. Mint azé az emberé, aki – ahogy a szegénylegényhez illik – lentről kezdte. Gyenge, beteges lurkóként indult, aki Budapesten még zokogó, megtört srác volt, s innen lett igazi karakter, kapitány. Anno, Pesten – élete első válogatott meccsén – egy perc játék után kiállították. Mai edzője akkor csapattársa volt, magához ölelve vigasztalta őt. S hogy jó trénerré és jó pszichológussá lett, azt csapata csúcsra jutása is mutatja. Lionel Scaloni valamit tud, amit a francia edző nem. Igaz, neki könnyebb volt. Csak argentinokkal volt dolga. Deschamps sem rossz edző, de csapatában benne volt országa történelme. Nehezékként. A gyarmatosítás kegyetlenségeitől az afrikai volt gyarmatok lakosainak befogadásáig minden. Ma ők már francia állampolgárok. De a gyökerek, a lélek nagy dolgok. Nem évtizedes, évszázados ügyek.

Néztem az arcukat, ahogy várakoztak a 11-eseknél és éreztem, hogy veszíteni fognak. Ami egységes képnek tetszett a trikolór mezben, az mozaikdarabjaira hullott szét a lelkükben. S ez rájuk volt írva. Nagyon sajnáltam őket. Őseiket azok irtották a minap, akiknek országát most ők foglalják lassan el. Szépen, dolgozva, tanulva, focizva, családot alapítva. Csak a gyökér nem tudja, hová eressze be hajszálait, csak a hazát nem tudni, hol van…

Lélekszorongató állapot, melybe belepillanthattunk. Mint ahogy az argentinoké is az volt. Most értek meg arra, hogy játsszanak. Sokat elhagytak durvaságukból. Már valódi egységgé vált a csapatuk. Még egy emberre épülnek ugyan, de ez az ember nemcsak gólokat rúg, hanem szolgálja, működteti a csapatot. Tud alázatos és önzetlen lenni. A többiek pedig nélküle is léteznek, de – és ez a lényeg – mindenki tisztában van azzal, hogy csak együtt lehetnek világbajnokok! Ha csak ezt az egy vébét nézzük is, kitűnő jellemfejlődés a történetük. A nagy Messivel az élen aspiránsként érkeztek. Aztán Szaúd-Arábia révén szembenéztek a gőggel, s lám, megtalálták a kifelé vezető utat. Ám ez sem volt sima. Bő vezetés után időhúzás, leállás, aztán egyenlítés és újból robot. Ennek is megfeleltek. Innen is felálltak Nem is egyszer.

A döntőben tartottam az összeroppanástól. Mégis ők voltak a jobbak a hosszabbításban is. Tartottam a kifáradástól: a franciák fiatalabbak, gyorsabbak. De egy villanásnál két agyonizzadt, elszánt arcú ifi argentint láttam. Onnantól biztos voltam, hogy nyernek.

Nem könnyen, megdolgozva, de megérdemelten, s közben emberré válva. Mint Messi, amikor a győztes gól után keresztet vet és az égre néz.