Ó ha most mindent itt hagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton —

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

„Aranyad tilos kivinni!"

szólna ott a vámos rám.

„Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell, az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsőíteni."

Százszor megállítanának, —

örülnék, ha átcsúszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj, és mire odaérnék,

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten,

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsőd köré

szórjak tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirhámmal,

keserűszagú mirhámmal,

kenném véres lábadat.