A múlt csütörtökön megnyert idegenbeli Európa-kupa-mérkőzés után tegnap este hazai környezetben is győzni tudott a címvédő és listavezető Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga 12. fordulójában magabiztos játékkal 109–43 arányú vereséget mért a Kolozsvári U alakulatára. A Kézdivásárhelyi SE viszont elvesztette idei első mérkőzését, miután tegnap délután 73–55-re kikapott a Konstancai MSK együttesétől.
Százkilencet dobtak a Kolozsvárnak
A Sepsi-SIC egy 5–0-s rohammal indította a 2023-as esztendő első hazai meccsét, ám a vendég Kolozsvári U sem hagyta magát, és a 3. perc végén még ott volt a zöld-fehérek sarkában (9–7). A következőkben sebességet váltottak Zoran Mikes tanítványai, akik gyorsan elhúztak tíz ponttal (19–9), és végül 29–14-es állásnál zárult az erdélyi csapatok találkozójának nyitószakasza. A másodikban a sepsiszentgyörgyi lányok voltak fölényben, akik támadásról támadása növelték előnyüket. Innen már nem az volt a kérdés, hogy ki nyeri a mérkőzést, hanem az, hogy Gödri-Părăuék mennyivel is győznek. Húszpercnyi játék után 50–20-as állás volt olvasható a Sepsi Aréna eredményjelző tábláján, a SIC pedig az idénybeli 11. bajnoki sikere felé tartott.
A térfélcsere után sem változott különösebben a játék összképe, hiszen a megyeszékhelyiek szórták a kosarakat, a kincses városbeli egyetemisták viszont futottak az eredmény után. A 28. percben már 40 ponttal vezetett a szentgyörgyi gárda (73–33), és a java még hátravolt. Az utolsó negyedben sem lazítottak a mieink, a 36. percben Jespersen kosarával átlépték a százpontos határt (101–36). A hajrában itt is, ott is hibáztak a lányok, a vége pedig 109–43 lett a Sepsi-SIC javára, amely sikerrel hangolt a csütörtöki hazai Európa-kupa-meccsre.
A párharc legeredményesebb játékosát a zöld-fehérek adták, miután Cave 27 ponttal járult hozzá együttese diadalához, a túloldalon pedig a 14 pontig jutó Sutton jeleskedett. Alakulatunkból továbbá Jespersen (12 pont, 11 lepattanó) és Mititelu (10 pont, 11 lepattanó) is dupla duplát jegyzett.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 12. forduló: Sepsi-SIC–Kolozsvári U 109–43 (29–14, 21–6, 30–13, 29–10) Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 200 néző. Vezette: Ștefan Atomulese, Vlad Antonio Sandu, Michael Nicoară. Sepsi-SIC: Ghizilă 5/3, Jespersen 12/6, Cave 27, Gördi-Părău 4, Mununga 10–Gereben 12, Mikes, Mititelu 10, Jones 2, Cătinean 7, Pop 7, Hrisztova 13. Edző: Zoran Mikes. Kolozsvár: Mihășan 3/3, Kelemen 1, Uiuiu 2, Sánta 6, Putra 6–Bota 3, Popovici 3/3, Faragó, Chiș 3/3, Sutton 14, Rus 2, Horváth. Edző: Jannisz Kukosz.
Ötödszörre kapott ki a KSE
A Kézdivásárhelyi SE csapata jól kezdte a Konstancai MSK elleni hazai összecsapását, mivel a kosárral befejezett támadások remek védekezéssel társultak, olyannyira, hogy a tengerpartiak csak távolról tudtak kosarat szerezni. A 8. percben 17–10-re vezettek Ljubomir Kolarevic tanítványai, amikor a vendégegyüttes edzője időt kért, és egész pályás letámadásra váltott az együttese. Ezt nem tudták kijátszani a felső-háromszékiek, akiken két timeout sem segített, és két ponttal elvesztették az első negyedet (19–21). A második játékrészben is a dobrudzsaiak kedve szerint alakult a küzdelem, akik nagyon fent védekeztek, és a céhes városiak emiatt bő négy percen át nem tudtak pontot szerezni (19–30). A házigazdák kosárcsendjét Hawks törte meg, de percekkel később már tíz pont volt az MSK előnye (27–37). A nagyszünet előtt valamelyest magára talált a KSE, és 32–41-es állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.
A fordulás után ádáz csata folyt a pályán, s két és fél perc után jegyezhettük fel a harmadik negyed első kosarát. Akkor a házigazdáktól Mitrović volt eredményes (33–41). Ezt követően a folytatás is a kézdivásárhelyiekről szólt, akik pár perc alatt felzárkóztak egy pontra (40–41). Konstancai időkérés törte derékba kosarasaink lendületét, és innen a vendégek irányították a párharcot, a kék-fehérek pedig nyolcpontos hátrányból várták az utolsó negyedet (45–53). Ebben is Tatiana Gallova lányai játszottak jobban, az idő múlásával a céhes városiak kapkodni kezdtek, és a 39. percben plusz 20 volt az MSK előnye (53–73). A véghajrában Kozman értékesített még két büntetőt, és a KSE 55–73-ra elveszítette idei első összecsapását.
A találkozónak két 15 pontos játékosa volt: a hazaiaktól Hawks, míg a túloldalról Davenport. A meccs legjobbjának a konstancai Rivers bizonyult, miután dupla duplával – 10 pont és 15 lepattanó – vette ki részét alakulata tegnapi sikeréből.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 12. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Konstancai MSK 55–73 (19–21, 13–20, 13–12, 10–20) Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Mintegy 150 néző. KSE: Debreczi 8/3, Hawks 15/3, Mitrović 8/3, Wilson 4, Biszak 7–Corda 5/3, Marthi, Lénárt, Nagy, Kozman 8/6, Domokos, Bara-Németh. Edző: Ljubomir Kolarevic. Konstanca: Davenport 15/9, Dzombeta 5/6, Petrof, Rivers 10, Podar 14–D. Fota 3/3, B. Fota 6, Manea, Ardelean 4, Cucu 4, Croitoru 6, Vitulova 6. Edző: Tatiana Gallova.
A 12. forduló további eredményei: Marovásárhelyi Sirius–Brassói Olimpia 75–88, Alexandria–Bukaresti Rapid 45–87, az Agronómia Bukarest szabadnapos volt. Az Aradi FCC–Târgoviște találkozót szerdán 17 órától rendezik meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.