Magyarország tízezer tonna gabona Ukrajnából Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Christophe Lutundula Apala Pen’Apalával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a két ország között jelentős a földrajzi távolság, a globális biztonsági fenyegetések mindkét felet érintik. Erre példaként hozta fel az ukrajnai háború negatív hatásait, így az élelmezési krízist is, amely leginkább Afrikát sújtja. Közölte, hogy Magyarország a globális felelősségvállalás keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából, mintegy 3,5 millió dollár értékben. „Mind a két ország abban érdekelt, hogy minél előbb béke legyen, és hogy a világot rabul ejtő fegyveres konfliktusok minél előbb befejeződjenek, ezért sürgetjük az ehhez szükséges párbeszéd, tűzszünet és béketárgyalások létrejöttét” – szögezte le. Szijjártó Péter ezután lényeges összekötő kapocsnak nevezte Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság között az elektromos autóipar és akkumulátorgyártás területét.
Rámutatott: Magyarország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitásával rendelkezik, és a folyamatban lévő beruházások nyomán hamarosan az első helyre fog lépni. Márpedig ehhez az egyik legfontosabb alapanyag a kobalt, és a szektor által felhasznált kobalt több mint 70 százaléka az afrikai országból származik. A világ jövőbeli elektromos autóiparának sikere nagy mértékben függ attól, hogy a kobalt kitermelése, majd világpiacra szállítása akadálytalan és folyamatos legyen. Ehhez pedig tájékoztatása szerint több magyar vállalat is jelentősen hozzájárul, miután hazai építőipari és tervezőcégek vezetik azt a 600 millió dolláros infrastruktúra-fejlesztési programot, amelynek célja a Kongói Demokratikus Köztársaság összekötése Zambiával és a tanzániai kikötőkkel.
A miniszter ezt követően kitért arra is, hogy Magyarország komoly felelősséget érez a világ keresztény közösségei iránt, és a Hungary Helps program keretében az ötödik legtöbb támogatás eddig a Kongói Demokratikus Köztársaságba érkezett.