Több mint százhektárnyi erdőt vágnak ki a Gorj megyei Timișeni térségében, hogy a helyén lignitbányát nyisson az Olténiai Energetikai Komplexum.
A kormány tegnapi ülésén elfogadott határozatában hagyta jóvá, hogy a bányaprojekt által érintett 106,3 hektáros erdőt kompenzáció (csereerdősítés) nélkül kivonják az országos erdőállományból. Ezen a – Rovinari-i hőerőműtől hat kilométeres távolságra található területen – külszíni lignitbányát létesítenek, amelyből becslések szerint évente nyolcmillió tonna tüzelőanyag nyerhető ki.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter az Olténiai Energetikai Komplexum 50 éves évfordulóján, októberben jelentette be: Romániában nem zárják már be a még működő szénbányákat, hanem fejleszteni akarják a széntüzelésű hőerőműveket. Bukarest az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseinek teljesítése érdekében vállalta, hogy felszámolja szénbányáit, a válság miatt azonban nem engedheti meg magának, hogy lemondjon erről az energiaforrásról.
Románia villamosenergia-termelésének csaknem húsz százalékát a Zsil-völgyi széntüzelésű hőerőművek biztosítják. A legnagyobb hőerőműveket külszíni fejtésű lignitbányák látják el fűtőanyaggal. A miniszter szerint semmit sem zárnak már be végleg, hanem fejleszteni fognak, és amikor megtörténik az átállás a megújuló energiaforrásokra, akkor konzerválják a megmaradt szénbányákat, mert tartalékmegoldást jelentenek az ország energiaellátásában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.