A Dózsa György utcai közösségi tér és a nyujtódi ifjúsági ház kapta a legtöbb szavazatot a Részvételi költségvetés nevű legutóbbi pályázaton. Az önkormányzat három éve útjára indított pályázata a helyi közösségnek szól, az önkormányzat anyagi támogatását lehet megszerezni általa.
A mostani kiírás formai követelményeinek három projekt tett eleget, ezekre lehetett szavazni 2023. január 10-ig. A három pályázatra összesen 506 szavazatot adtak le, a legtöbbet (180) a nyujtódi ifjúsági ház kapta, melyet a Dózsa György utcai közösségi tér követett 173 vokssal. A két pályázatot összesen 98 316 lejjel támogatja az önkormányzat.
A Nyujtódi Ifjúsági Szervezet egy korszerű ifjúsági házat szeretne kialakítani a Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtód, Szászfalu és Sárfalva fiatalságának. Az új közösségi épület helyet adna a frissen szerveződött nőegylet számára is. A támogatást felszerelésre, nagyrészt elektronikai eszközökre és bútorzatra használnák fel.
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet célja egy olyan közterület kialakítása, amely a hétköznapi szerepe mellett, közösségi jellegénél fogva, a város szerves részévé válik, ennek hasznos és szerethető eleme lesz. A teret a Dózsa György utcában, a Profi üzlet előtt hozzák létre új, hídszerű útvonalakkal, amelyek segítik a gyalogosközlekedést. Növelik a zöld felületet, a térnek parkjelleget kölcsönöznek, helyi ellenálló növények telepítésével növelik az esztétikai élményt, javítva a levegőminőséget is. Az új padok találkozási, valamint pihenőpontokká alakulnak. A tervezett kis színpad és a lelátó ideális helyszínt biztosít kisebb előadásokra, csoportos beszélgetésekre, rendezvényekre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.