Erdőfülében Csog Jolán vászonszövő keze alól sok szép népviselet, szőttes, abrosz, terítő és szőnyeg került ki az utóbbi negyed évszázad során. A Motolla Kézműves Ház Kft. műhelye a régi óvoda épületében működik, amelyhez nagy udvar is tartozik. Saját bevallása szerint az ötgyermekes családanya akkor költözött oda, amikor férje azt mondta, hogy már csak a fürdőben és a kamrában nincs szövőszék a lakásban... Szüleitől tanulta a mesterséget, anyósától a szövést. Fia, Csog Lehel Zoltán a Dobó Néptánccsoport vezetőjeként több korosztálynak tanítja a különböző vidékek táncait. Életmódjuk által éltetik a magyar népünk viseletben, táncban, szokásokban ránk hagyományozott művészetét.
Jár, mint a motolla...
Ottjártunkkor éppen kalotaszegi ruhákat készített Jolánka a Dobó Néptánccsoport részére Csog Erikával, aki csak névrokona, mert Erdőfülében sok a Csog nevezetű, tudtuk meg a rövid ismerkedés után. Etele fia pedig segédkezik, amiben tud. Szaporán jár a keze mindkét asszonynak, csattog a varrógép, nincs idő megállásra, mert várják a rendelést. Most túlóráznak, nekünk meg ez a szerencsénk, mert másként nem találtuk volna ott. Közben faggatózom életéről, munkájáról, műhelytitkokról.
– Fiatalon jöttem férjhez Erdőfülébe Bardocról. Akkoriban még szokás volt, hogy húsvétkor anyósom kiterítette szőtteseit, a vetett ágyát. Gyűjteménye szebbnél szebb volt. Anyósomtól, Csog Lídiától tanultam a szövést. Sokat szőtt, több mintája volt, s ha megmaradt fonal a családban, kezdetben azt szövögettem fel az ő segítségével. Minden télen tanultam egy mintát. Hobbinak indult, de később mesterség lett belőle. A testvérem ötlete volt, hogy kezdjek el vásározni, mert már annyi mindenem van.
Aztán születtek a gyermekeim. Van két lányom. A nagyobbik dizájner, ő Berlinben dolgozik. Sajnos, vagy nem tudom sajnos-e? 26 éves, tavalyelőtt november óta ott él. Projektekre szerződtették. Jól tud angolul. A legkisebb lányom hatéves, ő első osztályos. Lehel fiunk táncot tanít Erdőfülében a Dobó Néptánccsoportnak. Őrs egyetemista, Etele a legmagasabb, tizedikes, ő 2006-ban született... A párom mezőgazdasággal foglalkozik, vannak földek, tehenek. Hajnalban született egy borjúka. A nyolc tehén után van tejtermelés. Inkább az állattenyésztés, mint a mezőgazdaság.
– Jellemző-e a nagy család Erdőfülében?
– Hát vagyunk egypáran, nem olyan sokan. Inkább egykék vannak... Amikor megszületett a negyedik gyermekem, s kihíztam a konfirmáló székely ruhámból, akkor elhatároztam, hogy újat készítek magamnak. Épp a kórusból is hét ruhát rendeltek. Még nem volt meg Etele, amikor megszőttük a kék ruhákat, még otthon volt a műhelyem. Ám amikor a férjem azt mondta, hogy csak a kamrában és a fürdőben nincs szövőszék, akkor elköltöztettem otthonról a műhelyt. Ez 2009-ben történt, de a vállalkozásom, a Motolla Kézműves Ház 2018-tól működik. A motolla a szövéssel, fonallal kapcsolatos, de nem csak a szövésről-fonásról szól ez a műhely, varrás és hímzés is van benne, mert a kötényeket ugye ki kell hímezni. Ezért lett kézműves ház, így döntött a család – magyarázza Jolánka.
Körbenézek a műhelyben, ahol kitapinthatóan érződik a népművészeti hagyományok tisztelete és szeretete. A falon régi képek, azt hittem a családé, de később kiderült, hogy egy régi ládával vásárolta Jolánka, amelyen az 1862-es év látható. Tele volt mindenféle régiséggel, a ládát pedig restaurálták...
Szőttesműhelytitkok, fogdosó nénik
Számba vesszük a szövőszékeket.
– Három szövőszék van jelenleg, de volt régebb hét is, akkor többen dolgoztunk, több volt a megrendelés is. A nyáron rengeteg rendezvényen vettünk részt, csoportok, de magánemberek is érdeklődnek. Annyi viselet van, amit még meg kell szőni, meg kell varrni....
S akkor megismerhetjük a szövőszék részeit, amely bizony szaktudást igényel, mi miért van, milyen szerepet tölt be, hogy végül létrejöjjön a szép szőttes. Jolánka mutatja is: van az osztováta vagy szövőszék, a hátulsó hasajóra tekerjük fel a megvetett fonalat, s ahogy szöjük, úgy gyűl a vászon az első hasajón. Itt a bolond, azaz a bordahéj. Azért mondják így, mert rittyegtet, a felnőtt vagy a gyermek odakap, s akkor kap egyet: „na, a bolond megütött”. Vannak a csigák, a lábító, jön az a ponkostor, azzal fogatjuk fel, amikor legelőször befogatjuk a szálakat, hozzákötjük a ponkostorhoz, és akkor kezdődik a szövés. Aztán a szövéshez még hozzá tartozó segédeszközök: a hajó, a csörlőkerék, a vetőszög vagy vetélő, erre vetjük fel a fonalat...
– Az első hímes szőttest, amit úgy szőttem, hogy nem készen kaptam meg leírva a füzetbe a mintáját, azt Lövétéről hozták. Már több szövőhöz elvitték, és senki sem tudta megszőni, én vállaltam. Itt volt Franciaországból egy hölgy, aki tanulni jött, s ketten fogtuk be. Olyan boldog volt ő is, de én még jobban, mert volt aki segítsen. Mit jelent jól befogni? Hogy ne legyen hiba, a ritmus megmaradjon, mert a szövésnek is van egy kottája... Régebb az asszonyok amikor fogdostak, akkor bezárták a kaput, hogy legyen csend, s voltak olyan nénik, akik ismerték a hímeseket, azok voltak a fogdosó nénik. Nem mindenki tudta befogni, de többen meg tudták szőni. Nem mindenki ismer minden mintát, de amelyiket igen, azt nagyon jól tudták. Ha lehunyták a szemüket, akkor is el tudták készíteni. Még mit beszéljünk? Na, ez megint nem talál, s akkor le kell bontsam...
Azt szeretem, hogy nem mindig ugyanazt kell csinálni, nem szalagmunka. A szövésben az egyik minta ilyen, a másik olyan, különböző a csíkozás, nem egy lére megyen. Napi nyolc órában dolgozunk, csak most megsűrűsödött. Kezdetben a családom segédkezett, csőröltek, befogdosni, feltekerni is segítettek... Mit jelent a csőrölés? Feltekerjük a szálat egy csőre, betesszük a hajóba. A rokkával szoktunk siríteni, amikor az erdővidéki fellegeseket szőjük, azzal sirítjük. Mi az felleges? Amikor két szál össze van sodorva, s attól, hogy egyik világosabb, a másik sötétebb, olyan felleges lesz. Egyes vidékeken serítettnek mondják.
Az egyik szekrényből Etele kivesz egy felleges kék rokolyát, hogy megmutassa. Aztán egy másikat is, ami az apai dédnagymamájáé volt, annak alapján készített el Joli egy sötét rokolyát.
– Mennyi idő alatt készül egy népviselet?
– Hát attól függ, melyik milyen. Amelyikre van rutinunk, az hamarabb megy. Ha valaki viseletet varrat, akkor próbálom meggyőzni, hogy keresse meg a padláson, talál-e valami régi darabot. Terjedjen, hogy mennyire színes, mennyire sokszínű a székely viselet. Amikor kapok egy különleges, régi darabot, akkor mindig kettőt szövök belőle. Van egy udvarhelyszéki rokolyám. Egy rokolyát úgy hozzávetőlegesen egy hét alatt készítek el a megszövéstől a felvarrásig. A szövésen kívül a gallérozás, a derékpánt feltétele az egynapi munka. Amikor öreg néniktől szövőszéket vettem, vagy a férjem amikor megvette az első szövőszéket, akkor a néninek a jegyzeteit is ideadták. Volt, amiben eligazodtam, láttam benne a logikát, hogy mi alapján jegyzeteltek. Háromszékre jellemző a felleges rokolya. Különböző színeket összesodortak, s teljesen más hangulata lett a szőttesnek színben is. A pirosat a kékkel ha összesodorták, lilás árnyalata lett. Különleges színeket tudtak így elérni. Ez kellene megmaradjon minden faluból legalább egy-két darab. Nagyon szépek vannak.
A Kallós Zoltán Alapítvány kisfilmet is készített Csog Jolánról, amely része az Élő Népművészet XVII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régió virtuális kiállításának. Megtekinthető az elonepmuveszet.ro honlapon.
A Dobó Táncegyüttes és vezetője
Az épület másik részében éppen a Dobó Táncegyüttes legifjabb tagjai készülnek táncpróbára. Jókedvvel, örömmel mozognak az apróságok. Tánctanáruk, a 25 éves Csog Lehel Zoltán szavaiból és mozdulataiból kitűnik, hogy örömmel és szeretettel foglalkozik velük. Próba után leülünk beszélgetni.
− Honnan a tánc szeretete, kitől tanultál táncolni?
– Elég hosszú folyamat volt. Hatéves koromban kezdtem el táncolni, édesanyám vitt el Barótra Kapcza Annamáriához. Erdővidéken ő volt az egyik néptáncoktató, a Tanulók Házánál dolgozott. Aztán Bardocon alakult a Kormos Néptáncegyüttes, ott folytattuk. Tókos Béla, Imre Andrea, Nagy Csaba, többen is tanítottak. De igazán Imre Andrea és Tókos Béla voltak meghatározóak. Aztán 2009-ben alakult Fülében a Dobó Néptánccsoport. Akkor átjöttünk elég sokan. Itthon István Ildikó tanított két évet, aztán jött Fülöp Csaba, aki amikor minket kezdett tanítani, akkor a Háromszék Néptáncegyüttesnél dolgozott, táncolt. Olaszteleki születésű, ő tanított egészen addig, amíg át nem vettem a tánccsoportot. Most én tanítom a gyermekeket, édesanyámmal közösen vezetjük a csoportot. Ő besegít az adminisztrációs részbe, és el szokott jönni velünk. Fülöp Csabától tanultam nagyon sokat.
Ugye kilencedikben Székelyudvarhelyre kerültem, de hétvégenként ugyanúgy hazajártam, minden egyes próbán és fellépésen részt vettem. Udvarhelyen táncoltam a Gereben Néptáncegyüttesnél két évet, Boros Béla és Hilda tanítottak. Hát úgy nagyjából ennyi volt, akiktől tanultam. Miután én is kezdtem tanítani, sok mindent sajátítottam el videókból. Aztán voltak a táborok nyáron Szentkirályon és a Gyimesekben, oda is elmenegettem. Úgy lettem tanár, hogy amikor végeztem a tizenkettedikkel, akkor jött volna a tánccsoport edzőtábora. Csabikáék nem tudták vállalni, s akkor szükség volt valakire, hogy ne maradjon el. Én voltam a legidősebb, mondták, hogy próbáljuk meg így magunkra. Az érettségi lejárt, s utána így kerültem tanárnak. Akkor a mostani legnagyobb csoport volt, akiket tanítottam. Jelenleg három csoportunk van ezen kívül. Ugye volt az a csoport, amelyikben én is táncoltam, nagyjából velem egykorúak, egyetemisták, már dolgoznak is. Még van, akik suliznak, ők a nagy csoport. Velük nagyjából együtt nőttem fel, velük tanultam. Öt pár volt a legnagyobb, s akkor hozzácsatoltuk az eggyel kisebb korosztályt – így lett a Dobó Tánccsoportnak a mostani legnagyobb csoportja: harminchatan vagyunk. Kicsit a fiúkkal van gondunk, lányból kétszer annyi van. S akkor táncoltunk a nagycsoporttal, többen jöttek szülők, hogy szeretnék, ha lenne egy új csoport, ahol I–IV. osztályosok táncolnának. Így indult el a mostani középcsoport, akiket azt lehet mondani, hogy teljesen én neveltem. Ott is van harminckét gyerek. Velük már négy-ötödik éve foglalkozom, nagyon büszke vagyok rájuk. Aztán most indult az aprók csoportja, teljesen óvodásokból áll. Kiscsoport meg első osztály, második osztály.
− Sok türelmet és időt igényel, ugye?
– Egy héten egyszer szokott táncpróba lenni. Az ünnepek alatt kihagyjuk, mert az iskolában sincs élet. Máskor, ha van valami fellépés, akkor mindig be szoktunk iktatni hétköznap is egy próbát a fellépés kedvéért. Amikor nem tanulunk hanem gyakorolunk színpadi mozgást vagy mindent, ami alapként szükségeltetik...
− Hol szoktatok fellépni?
– Nagyjából a környéken. Erdőfülében bármilyen rendezvényt szerveznek, mi ott vagyunk. Az utóbbi időben a Covid-járvány beleszólt a programjainkba. Régebb minden évben megtartottuk a húsvéti bált. Farsangkor mindig rendeztünk kosaras bált, nálunk ugye ez régi hagyomány is. Ki-kimaradt közben-közben, s akkor mi azt szerettük volna megtartani, hogy legyen előadás is. Aztán idősek és anyák napján szoktunk táncolni. Azt hiszem ez a négy fellépés, amit minden évben megtartottunk. A környező falvakban falunapokkor, ha esetleg hívnak őszi vásárra. No, de igazából minden meghívást elfogadunk. Volt olyan is, hogy egy nap három fellépésünk volt, de mindháromra elmentünk, nem utasítottuk vissza. Ugye, ilyenkor elosztjuk a csoportot, hogy ez megy ide, a másik meg oda. Perkőre szoktunk járni évente, az ottani ifjúsági népzene- és néptánctalálkozóra. A sepsiszentgyörgyi találkozóra is nyolc éve járunk.
Aktív életet minden csoportban
– Tavaly még bejött egy másik fellépés is. A magyarországi Csoóri Sándor Alap pályázat útján támogatja az egész magyarság tánccsoportjait székely ruhák, népviselet elkészítésében vagy technikai eszközök vásárlásában. Tavaly nyáron ők is szerveztek egy találkozót, hogy táncoljon együtt ez a sok tánccsoport. Székelyudvarhelyen volt ez. Ja, és voltunk Miskolcon is. Úgy kerültünk el odáig, hogy a tánctáborainkat Uzonkafürdőn rendezzük, Krizbai Imre nyugalmazott lelkipásztor házában, mert ott van olyan terem, ahol több gyerek tud egyszerre táncolni. S a tiszteletes úr jól van a miskolci CÖF Klubbal, így általa jutottunk ki. Mert mondta, hogy ők a kórussal már nagyon régóta járnak, és a buszon, amivel mentek, még maradt 12 hely. Bátorított a tiszteletes úr, hogy töltsük be, mutassuk meg, hogy táncolunk. Így jutottunk ki Miskolcra.
− A gyerekek népviseletét édesanyád készíti?
– Nem feltétlenül. Igazából a nagycsoportnak már van egy rend mezőségi népviselete, amit édesanyám készített. Az elején a bálokból meg ilyen-olyan rendezvények bevételéből csináltattunk 11–12 rend mezőségi női népviseletet. Aztán most, hogy segített ez a Csoóri Sándor-pályázat, kiegészítettük a mezőségi viseleteket 24 darabra, aztán készítettünk kalotaszegi viseleteket is. Édesanyám készítette a női viseletet. A fiúknak van bricsesz, nálunk priccses nadrágnak mondják, az a nadrág, amelyiknek a combjánál picit szélesebb. A székely ruha mindenkinek sajátja. Mert aki táncol, annak szükségeltetik, és mindenki arra törekszik, hogy legyen is székely ruhája. Hogy felveszik-e máshova is? Inkább ünnepnapokkor, a nyolcadikosok székely ruhában konfirmálnak. Mostanában úrvacsoraosztáskor is felveszik a székely ruhát. Én mindenképp szoktam használni ilyen alkalmakkor, de nem lehet azt mondani, hogy ez bevált stílus.
– Milyen táncrendet táncoltok? Említetted a kalotaszegit többek között...
– A nagyokkal elég sok mindent, néha elég nehéz is feleleveníteni az összeset. Van a kalotaszegi, mérai táncokat tanulunk. Akkor van a mezőségi, Küküllő-menti, sóvidéki, vajdaszentiványi, széki. A középcsoporttal moldvai, felcsíki és sóvidéki táncokat szoktunk előadni. A kiscsoporttal inkább népi gyermekjátékokat tanultunk eddig, most tanuljuk az erdővidékit. Az erdővidékinek van egy rendje, a Gólya: egy-a kettős, ezt tanuljuk. Mamámék emlékeznek még, hogy minden bálban éjfélkor az erdővidéki Gólyát eljárták. Van egy rend, egy-a kettő, négylépetű, ezzel záródik. A lényeg, hogy gyorsul-gyorsul a zene addig, amíg egy pár marad végül. Ezt tanuljuk. Én Fülöp Csabától és Bartha Imrétől tanultam. Ők voltak, akik ezzel kezdték a táncot, megtanították az erdővidéki rendet. És még volt a Káposzta, káposzta. Az is egy olyan tánc, amit mindig ugyanúgy járnak.
− Szerinted milyen talentuma kell legyen egy tánccsoportvezetőnek?
– A jókedv mindenképpen fontos. S hogy ezt át is tudja adni a gyermekeknek. Amikor táncol az ember, akkor az boldogsággal jár. Mindenképp kell karizma hozzá, mert nem mindig egyformán zajlik egy táncpróba: van amikor egy kicsit hangosabban oda kell szólni, van amikor meg engedni kell. Szeretni kell a gyermekeket. Tanultam pedagógiát IX–XII. osztályban a líceumban, szerintem onnan elég sok mindent hoztam, ami elég könnyűvé tette a munkámat. Teljesen más egy osztályközösségben tanítani, mint egy több korosztályt összefogó tánccsoportban. A táncot – de igazából bármit az életben – jobb, ha jószántából és jóakaratból csinálja az ember.
– Bár nagyjából elmondtad, de mégis: összefoglalnád, hogy mit jelent számodra a tánc, miért szeretsz táncolni?
– Elég nehéz így elmondani. Öröm, boldogság. Nagy az önkifejezés lehetősége a táncban, társaságban van az ember. Ugyebár társas lények vagyunk, ez mindig boldogságot kelt az emberben. Valószínű ez az egyik legfontosabb, hogy jól ki tudjam mutatni érzéseimet, érzelmeimet. Igazából a mindennapjaim része, egy héten legalább egyszer táncolok és nemcsak egy órácskát. Mindig jól esik a tánc. Nem tudok annyira szomorú lenni, hogy ne táncoljak vagy nem tudok annyira örvendeni, hogy ne táncoljak. A két véglet között is az van, hogy na, akkor egyet táncoljak, mert az jó. Nem tudok annyira fáradt sem lenni, hogy egy kicsit ne tudnék táncolni...
Milyen terveim vannak ebben az évben? Hogy fejlődjön a tánccsoportunk. Várjuk a legkisebbekhez az új tagokat. Mégis, leghőbb vágyam, hogy a legnagyobb csoport ne szóródjon szét, maradjunk együtt.
