Nemrég néztem bele egy teniszmérkőzésbe. Román a tévébemondó, s mondja, hogy az ibériai, azaz a spanyol meg a kanadai játszik egymással, s megjegyzi, hogy mindkettő jól beszél románul. Tudjuk, hogy a kanadai történetesen Romániában született, s nemrég vándorolt ki oda szüleivel, a másik pedig chișinăui születésű moldáviai.
Miért zavar ez engem, s hogy az oroszt németnek mondják, a németet meg olasznak, a magyart meg szlováknak vagy szerbnek, ugyancsak teniszről lévén szó? Persze a példák jöhetnének más területről is. Zavar, de nagyon, mert arra gondolok, hogy engem is zavarna, ha románnak mondanának, s nem magyarnak. Persze román állampolgár vagyok, jobban mondva elsősorban az, mert itt élek egy jelenleg Romániához tartozó tájegység lakójaként.
A néprajzi tájegység kulturális szempontból, a hovatartozás szempontjából – tapasztalatból meg kutatásaim alapján is tudom – fontosabb szokott lenni az államhoz, országhoz tartozásnál az ember számára. Amikor a néphagyomány valamely szeletét vizsgálva arra térünk ki, hogy mely vidékre jellemző valamely jelenség, szokás, képzet, hiedelem, megnevezés, akkor megfigyelhetjük, hogy nem a politikai határok (melyek amúgy is viszonylag gyakran változnak a történelem folyamán) a mérvadóak, többet számít a vidékhez s persze valamely etnikumhoz, nyelvi-kulturális közösséghez tartozás. Például amennyiben a holdfoltokhoz kapcsolódó magyarázatokat nézem, akkor az egész Alföldön általános, hogy ott Szent Dávid muzsikál s Cicelle táncol, Erdélyben viszont többnyire a kapcáját szárító pásztort látják, s a markoláb kifejezetten a palócok körében eszi a holdat, amikor az fogyatkozik, akár a mostani Magyarország területén, akár Szlovákiában, akár Ukrajnában élnek ők.
Sajnálom a politikailag fertőzötteket, hogy még nyelvhasználatukban is diszkriminálnak, hatalmi viszonyokat próbálnak éreztetni.
Az is rendkívül zavaró tud lenni, és helytelen is, ha például egy nem angol nevet angolosan ejtünk, s még lelkiismeret-furdalásunk sincs, egyszerűen a globalizáció, az elegyenesedés számlájára írjuk.
Lásd 2022 januárjában az M1-en az időjárás-jelentésben hallott példát – hogy ne csak „sportos” aggasztó dolgokat említsek. A hölgy, aki amúgy a szavak s főleg a mondatok végén régebb gyakrabban felvitte a hangot, azaz rosszul hangsúlyozott (ezen szerencsénkre javított az utóbbi időben), most a dél-amerikai spanyol nyelvterületen lévő Angel (ejtsd: ánhél) vízesésre utalva, azt „endzselnek” ejtette. Az eset amúgy a bocsánatosak közé sorolható, mert a vízesés nevét adó amerikai pilóta vezetékneve ugyan Angel volt, de spanyolul Ánhélnak ejtik helyesen, ugyanis a venezuelaiak (ahol a világ ezen legje található) jó ideje spanyol nyelvűek. Sokkal sértőbb például az, amikor (Latin-Amerikánál maradva) a riói karnevált emlegetve Rio de Janeiro nevét mondják magyarok angolosan, „dzsenéirónak” „zsánéiru” helyett. Brazíliában ugyanis elsősorban a portugált használják.
Bizony jobban fel kéne készülniük a rádióban, tévében közszereplést vállalóknak, bármilyen nyelvet is beszéljenek...
Zsigmond Győző
