A sokszínűség, amellyel a zsoltárok megéneklik az emberi szív szerepét és jelentőségét, külön tanulmányt érdemelne. Különösen érdemes ma erre az igében megénekelt bezárt szívre figyelni.

Az elzárt, az alaposan körülbástyázott szívre. A makacs és közömbös zárkózottságra hajlamos szívre. Ahonnan nem juthat, nem szivároghat ki egyetlen érzés, egyetlen információ sem. Amely ellenáll minden külső hatásnak. Amely a felé áradó érzések befogadására is képtelen. Hát, nem túl „szívderítő” így gondolni a szívünkre. A zsoltár arra késztet, hogy mégis ezt tegyük. Ám a hangsúly nem a bezárható, a hatásokkal szemben jól felvértezett szíven, hanem Isten beszédén van. Az élő és ható Igén, amely – ha végre szívünkbe zárjuk – értékes kincsünk, állandó erőforrásunk lehet. Megőrizhet attól is, hogy vétkezzem. „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” – emlékeztet a zsoltár 105. verse.

Engedjük, hogy töltse be szívünk etés ragyogja be életünket Isten beszéde, és Szentlelkének bölcs tanácsa vezessen utunkon. Ámen.

Hegyi István (reggeliige.blogspot.com)