A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club Z Dance táncszakosztálya sikeres évet tudhat maga mögött, a legjobb eredményeket a horvátországi világbajnokságon szerezték, ahol ötször állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Idénre nagy tervekkel készülnek, ugyanis májusban világbajnoki kvalifikációs versenyt rendeznek a Sepsi Arénában.
A tavalyi sikeres évet az immár hagyományos Happy Happening elnevezésű előadással fejezték be, amelyen száz 5 és 18 év közötti gyerek lépett színpadra, bemutatva műsorszámát. Vass-Vitus Kinga szerint 2023 az új kihívások éve a Z Dance számára, a tavalyi év második felétől új irányzat, a street dance freestyle irányába nyitottak. Ennek következtében a versenyzőket novemberben benevezték a Román Kupára, amelyet több dobogós helyezéssel zártak.
Az elért eredményeknek köszönhetően a Román Sporttáncszövetség beválogatta egyik táncosukat, így Székely Adrienn január 25. és 29. között összetartáson vett részt a válogatottal Bukarestben. A sepsiszentgyörgyi táncost az edzőtáborba elkísérte Sándor Lilla oktató és még két csapattársa, akik ebben az időszakban a tudásukat csiszolhatták. A Z Dance jelenleg 27 táncossal a február 17-én a DanceStar megmérettetésre készül. Vass-Vitus Kinga szerint szeretnék, ha a lányok idén hozzászoknának a versenyhelyzethez, ugyanis legtöbben először lépnek színpadra.
Emellett a szakosztály idén nagy fába vágta a fejszét, hiszen a nemzetközi hírnévnek örvendő Paul Gheorghe zsűritaggal közösen május 6-án megszervezik a megyeszékhelyi Sepsi Arénában a Hip Hop International táncversenyt, amelyen a résztvevők indulási jogot szerezhetnek az egyesült államokbeli Phoenixben rendezendő világbajnokságra. Vass-Vitus Kinga szerint ez lesz az első alkalom, hogy Sepsiszentgyörgy nemzetközi táncversenynek ad otthont. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.