Esténként 25–30 lakhatás nélkül maradt embert fogad a sepsiszentgyörgyi éjjeli menedékhely, az előző napokban előfordult, hogy több mint harmincan éjszakáztak a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett szociális létesítményben.
Székely Róbert intézményvezető lapunk érdeklődésére elmondta, időnként új látogatóik is vannak, köztük átutazók, akiket a rendőrség kísér be éjszakára a szállóra, és van, hogy az Őrkőről is betér hozzájuk valaki. Szolgáltatásaikat 19 órától lehet igénybe venni, és bár nem tudnak minden este meleg vacsorát biztosítani, szendvics vagy más élelem mindig kerül az asztalra. Megjegyezte ugyanakkor: továbbra is szabály, hogy részegen érkezőket nem fogadnak be. Az éjjeli menedékhelyet reggel nyolc órakor kell elhagyniuk azoknak, akik ott éjszakáztak, ezt követően a nappali foglalkoztató szolgáltatásait vehetik igénybe, amely egy órával később nyit. A tavaly ősszel létrehozott foglalkoztató az utóbbi időben igen népszerűnek bizonyult, Székely Róbert szerint a szállóra bejárók mintegy fele visszatér és bekapcsolódik a napi tevékenységekbe, az előző napokban például lelkészek, mentálhigiénés szakemberek tartottak számukra előadásokat – sorolta. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.