A gondoskodás költségvetésének nevezte az idei büdzsét Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén Tamás Sándor, a testület elnöke. A közgyűlés egyhangú szavazattal fogadta el a határozatot, amely megszabja a háromszéki önkormányzat és alárendelt intézményeinek idei működési kereteit.
Kovászna megye önkormányzata idén 455 millió lejből gazdálkodik, ez 91 millió eurónak felel meg – közölte Tamás Sándor, aki vetített képes előadást is tartott a költségvetés elosztásáról. 31,3 millió eurót beruházásokra fordítanak, 30,7 milliót egészségügyre, 13 millió a szociális háló biztosítására jut, 16 millió a működési költségek fedezésére.
Összevetve az előző évek költségvetésével, látható, hogy nominális értékben körülbelül a tavalyi év szintjén állunk (idén 10 millió lejjel nagyobb a költségvetés), ám valós értékben mégis rosszabbul. Ugyanis a hivatalos adatok szerinti infláció 16,8 százalékos, ám a bőrünkön érezzük, hogy jóval több, mondotta az elnök, példaként hozva fel az energia és az élelmiszerek árának drasztikus emelkedését.
A pénzt főbb tevékenységi területekre leosztva: a megyei kórháznak 153,5 millió lej, út- és hídépítésre, a meglévő közúti infrastruktúra karbantartására 93,9 millió lej, szociális ellátásra 65 millió lej, kultúrára, sportra és az egyházakra 40 millió, az önkormányzat működtetésre 13,3 millió, fejlesztésére 10,9 millió lej jut.
Az európai uniós pályázatok idei költségvetése a következő: a Hatodon át vezető erdővidéki út korszerűsítésére 45,1 millió lejt terveznek költeni, a Vargyason át Hargita megyébe vezető útra 31,3 milliót, a sepsiszentgyörgyi speciális iskola felújítására 25,9 milliót, a megyei kórház sürgősségi részlegének bővítésére 7,2 milliót, a szociális igazgatóság projektjeire 4,36 milliót, az eHáromszék digitalizálási programra 3,27 milliót, az oltszemi Mikó-kastély felújítására 2,07 millió lejt tartalmaz ez a fejezet.
Az Országos Befektetési Ügynökség programjain keresztül folyamatban van a tüdőkórház, valamint a málnásfürdői gyógyturisztikai központ építése. Az Anghel Saligny Országos Fejlesztési Programból finanszírozzák a Sepsikőröspatak végétől a Vadas aljáig húzódó 2,35 kilométeres útszakasz és a Sepsibükszádon az országúttól a vasútállomásig tartó, közel 3 kilométeres szakasz újjáépítését (az itt található Olt-híddal együtt), ugyanígy kormánypénzből korszerűsítik az Angyalos végétől a vasútig tartó 800 méteres útszakaszt. Az egészségügyi minisztérium finanszírozásával folytatódik a belgyógyászat épületének felújítása, és további orvosi műszerek beszerzését is tervezik.
A megyeháza saját forrásaiból finanszírozza a sepsiszentgyörgyi Megyei Információs, Útmutató és Dokumentációs Központ (a volt pártvendégház) épületének javítását, a tetőtér beépítését, a Gyárfás Jenő Képtár épületének felújítását, a megye területrendezési tervének aktualizálását, a fogyatékkal élő gyermekek számára létesítendő fejlesztőközpont építését, a Háromszék Táncstúdió tetőszerkezetének felújítását, ezenkívül idén új SMURD-mentőautót is vásárolnak.
Folytatódik a háromszéki vidéki települések korszerűsítési programja. Ennek kertében tíz fejezet működik: költenek orvosi rendelők, kultúrotthonok, könyvtárak, sportbázisok, játszóterek, óvodák, iskolák, tűzoltószertárak, ifjúsági terek kialakítására, illetve bővítésére, felújítására, továbbá támogatnak iskola utáni programokat, és idén is lesz iskolatáska-program az előkészítő osztályt kezdőknek.
2023-ban is lesznek pályázati kiírások művelődési, ifjúsági és sporttevékenységek, szociális szolgáltatások támogatására és az egyházak finanszírozására. A megyeháza jelentős rendezvényeket is szervez, illetve támogat. Újdonság a Nektária néven szervezendő székely mézverseny.
Bemutatóját Tamás Sándor azzal zárta: Folytatjuk a munkát!