Kökös polgármesterét, Silviu Tărașt választották meg az RMDSZ községi szervezete elnökének a szerdán tartott tisztújító közgyűlésen, melyen mintegy harminc küldött vett részt.
„Kökös jó példaként jár elöl, hogy miként lehet kis községként fejlődni, a közösség érdekét szem előtt tartva hatékonyan bekapcsolódni abba a körforgásba, amelynek mozgatószálai helyi, megyei és országos szinten szövődnek” – fogalmazott a tisztújítás alkalmával Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke. Silviu Tăraș úgy értékelte, mindenkinek szerepet kell vállalnia abban, hogy a helyi közösséget mozgásban tudják tartani. Szólt a beruházások és a közösségépítés fontosságáról: előbbieknek köszönhetően ma már víz- és csatornahálózat, ravatalozó, sportbázis, óvoda és iskola is van a településen, a közösségszervezés azonban olyan feladat, amelyhez több ember összefogására van szükség. „Közösséget csak önökkel lehet szervezni, akik partnerek abban, hogy a továbbiakban is együtt tervezzünk és cselekedjünk” – emelte ki a szövetség kökösi szervezetének új elnöke. (dvk)