A szerdai fővárosi tüntetéshez húsz háromszéki tanügyi alkalmazott is csatlakozott, követelve a kapusok, takarítók, karbantartók fizetésének a törvényben megszabott szintre emelését – közölte lapunk megkeresésére Nagy Gábor, a Tanügyi Szabad Szakszervezet háromszéki elnöke.
A Demokratikus Szakszervezetek Konföderációja három tanügyi szakszervezettel együtt szervezett tiltakozó megmozdulást szerdán Bukarestben a kormány épülete előtt, követelve, hogy az új egységes bérezési törvény március 31-i határidőig tartó megalkotásánál vegyék figyelembe a Társadalmi Párbeszéd Csoport észrevételeit, köztük a tanügyi alkalmazottakra vonatkozókat is. A háromszékiek elégedetlenségének ellenben ennél is sürgetőbb megoldást váró követelés az oka – amely megegyezik az érintett alkalmazotti kategória országos követelésével –, azt szeretnék elérni, hogy rendezzék a nem didaktikai személyzet bérét: emeljék azt a törvény által előírt szintre.
Nagy Gábor elmondta, két év késéssel ugyan, de minden közalkalmazott, így a tanügyiek nagy része is idén január elsejétől az utolsó béremelést is megkapta, amit a 2017/153-as törvény előírt, de a nem didaktikai személyzetnél még mindig 9 százalék az elmaradás, ami az érintettek amúgy is alacsony fizetése esetében igen lényeges. Ráadásul csak az év elején részesültek 10 százalékos fizetésemelésben, egészen addig 19 százalékos volt a törvény szerinti hiányuk, és tekintve az inflációt, a drágulásokat, az 1660–1800 lej közötti nettó bérek ma már jóval kevesebbet érnek, mint korábban – mondta a bizalmi.
Nagy Gábor szerint az egész országban nincs olyan, költségvetésből fizetett munkavállaló, akinek a 153-as törvény okán lehetne valami sérelme, mindenki megkapta az őt a törvény szerint megillető bért, de nem hagyhatják, hogy azok, akik éppúgy nélkülözhetetlenek egy tanintézmény működésénél, mint a pedagógusok, a beosztásuknak megfelelően ne részesüljenek a megfelelő bérezésben. Úgy véli, a 3200 háromszéki tanügyi alkalmazott 20–25 százalékát érintő jogtalanságért ki kell állnia a szakszervezetnek, és meg is teszik, mert bíznak az egységes érdekvédelmi összefogásban – mondotta.