Mi, hol, mikor?

2023. február 6., hétfő, Mi, hol, mikor?

Zene
ÜVEGHANG AKADÉMIA. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet folytatja évi nyolc­alkalmas zenei képzését, az Üveghang Akadémia II. előadásaira február 7. és december 14. között kerül sor. Az előadás-sorozat a Liszt Intézet zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, célja zenében jártas, művelt, tudatos, értő és érző zenekedvelő közönséget nevelni, ugyanakkor ismertetni a zene tanulásának, hallgatásának folyamatát.

Az idei sorozat témája a népzene és a világzene lesz. Megismerhetők saját zenei gyökereink, népi muzsikánk hangzása és motívumvilága, valamint a szomszédos és a világ más részein élő kultúrák zenei világa. Az első előadás február 7-én, kedden 18 órától lesz Sepsiszentgyörgyön Árkosi Kulturális Központban. Meghívott előadó: Zsoldos Dávid. Előadásának témája a nép- és világzene, a népzene-műzene kölcsönhatásai a zenetörténetben, illetve a világzene mint fia­tal műfaj sajátosságai. Az elméleti előadást követően ízelítőül koncertet ad a sepsiszentgyörgyi Improvíziók 2.2. együttes.

AZ ÉNEK TÖRTÉNETE 5. – KAMARAZENE-KONCERT. Az Árkosi Kulturális Központ és a Plugor Sándor Művészeti Líceum magánénekszakos tanárai nagyszabású koncertsorozatot indítottak az ének történetének bemutatására, amely átível a kezdetektől napjainkig az opera- és a dalirodalom állomásain és az ünnepekhez kötött énekes repertoáron. A koncertsorozatok kapcsán preklasszikus, klasszikus, romantikus, verista, nemzeti iskolák operaáriáit, emellett operettet, musicalt is hallhat a közönség, de a többszólamúság, az énekegyüttesek, kórusok műveiből is ízelítőt kaphat. A koncertsorozat ötletgazdája és művészeti vezetője Sebestyén-Lázár Enikő. Február 15-én, szerdán 19 órától az Árkosi Kulturális Központ koncerttermében a sorozat ötödik koncertjét tartják, téma: A XIX–XX. század – nemzeti iskolák operái. Fellépnek a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő (szoprán), Babos Margit (szoprán), Simon Piroska (szoprán), Opra Kitti Fruzsina (szoprán), Oláh-Badi Alpár (tenor) és Szőcs Botond (zongora). Zongorakíséret: Kőmíves-Bokor Zsuzsa, Imreh Klaudia, Ambrus Sándor és Opra Balázs.

Színház
ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi román színház e heti műsorán: ma a Chaplin Teremben 19 órától #biztosítótű Bobi Pricop rendezésében; 8-án a TAM színháztermében Werner Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei Radu Nica rendezésében.
M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház 8-án, szerdán 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Morix 508 című új előadását játssza, rendező-koreográfus: Simona Deaconescu.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház e heti játékrendje: 9-én, csütörtökön 19 órától a kamarateremben Ivan Viripajev: Oxigén (rendező: Pálffy Tibor; korhatár: 14+); 12-én, vasárnap 19 órától a kamarateremben Hőlégballon – zenés kordokumentum, korhatár: 14+.
JEGYEK kaphatók a központi jegyirodában, valamint a biletmaster.ro oldalon.

Mozi
A MŰVÉSZ MOZI műsorán kedden: 16.30-tól Pinokkió (magyarul beszélő), 17 órától Közel (román feliratos), 18.15-től Az ember, akit Ottónak hívnak (román feliratos), 19 órától Ramón (román akcióvígjáték), 20.30-tól A sziget szellemei (román feliratos), 21 órától A gép (román feliratos); szerdán: 16 órától Csipkerózsika (magyarul beszélő), 16.15-től Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (magyarul beszélő), 17.30-tól Avatar 2. – A víz útja (magyarul beszélő), 18 órától Magasságok és mélységek (magyar játékfilm), 20 órától Babylon (román feliratos), 21 órától A gép (magyarul beszélő); csütörtökön: 15.45-től A lenyűgöző Maurice (románul beszélő), 16 órától Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (magyarul beszélő), 17.30-tól Avatar 2. – A víz útja (román feliratos), 18 órától A sziget szellemei (magyar feliratos), 20 órától Babylon (magyarul beszélő), 21 órától Szent pók (román feliratos).

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.20-tól zenés köszöntő, 14.40-től imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzér, 17 órától szentmise Gyimesbükkből, 17.50-től A hét plébániája, 18 órától szentmise Csíksomlyóról a kegytemplomból, 19 órától Úrangyala, 19.30-tól műsorismertető, 19.35-től esti mese, 19.40-től Zsolozsma – esti dicséret, 21.25-től Effata, nyílj meg! Honlap: mariaradio.ro.

Csoma-pályázat
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ Kovászna Város Önkormányzatával, a Kovászna Városi Művelődési Házzal, a kovásznai Kádár László Képtárral és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettel együttműködésben Idő… kapu a múltba, kapu a jövőbe címmel képzőművészeti pályázatot hirdet. A beérkező munkákat két forduló során bírálja el egy háromtagú szakmai zsűri: Kányádi Iréne művészettörténész, Ütő Gusztáv képzőművész és Berze Imre szobrászművész.
Első körben a tárlatra bekerülő alkotásokat választják ki, ezek a kiállítás katalógusában is szerepelnek majd. A második fordulóban történik a díjzsűrizés, amelynek során az alábbi elismeréseket osztják ki: a legjobbnak ítélt mű alkotója Szentimrei Judit-díjban részesül, 2023-ban egyéni tárlattal mutatkozhat be a kovásznai közönségnek, valamint 1500 lej pénzjutalmat kap; a meghirdetett tematika szellemiségét legjobban kifejező alkotás szerzője Kőrösi Csoma Sándor-díjat kap, a díjjal járó pénzjutalom szinten 1500 lej.
A kitöltendő adatlap megtalálható a Kovászna Megyei Művelődési Központ honlapján (kultkov.ro) vagy Facebook-oldalán. Jelentkezni március 24-én 12 óráig a cultcovasna@gmail.com e-mail-címen lehet.

Tortoma Önképzőkör
A baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében február 7-én, kedden 19 órától Bagoly Levente ipari for­matervező, ultrakerékpáros (Sepsiszentgyörgy) tart vetített képes és filmes úti beszámolót a Dél-afrikai Köztársaságot és Namíbiát átszelő, 2750 kilométer hosszú The Rhino Run bicikliversenyről. Házigazda: Hoffmann Edit ny. muzeológus.

Röviden
INGYENES MEGHALLGATÁS. A Nép Ügyvédje brassói területi irodájának képviselője meghallgatást tart ma 10 órától Sepsiszentgyörgyön a prefektúrán. Iratkozni a 0267 315 444-es vagy a 0268 471 100-as telefonszámon lehet. A szolgáltatás térítésmentes, a magyar nyelv használata biztosított.
VÁLTOZTAK A JEGYÁRAK. Változnak a Sepsi Tour kalandvonat jegyárai. Felnőtteknek 12 lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 6 lejbe kerül egy út, a kisvonat menetrendje és az útvonalak nem változnak.  Szerdán és csütörtökön előzetes egyeztetés alapján csoportos vonatozásra van lehetőség, amelyre a Vadon Egyesület munkatársánál lehet időpontot foglalni a 0729 062 856-os telefonszámon. ♦ A sugásfürdői járat (péntek–vasárnap) a Kálvin térről indul 11, 13, 15 órakor, visszafelé 12, 14, 16 órakor.

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (telefon: 0267 313 112) gyógyszertár; Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) patika a szolgálatos.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2023-02-06: Riport - :

Felsőboldogfalva községben (Bánja-e a székely? 27/1.)

Városközeli község, amelynek fejlődésére erősen rányomja bélyegét Székely­udvarhely. Az infrastruktúra kapcsolódik az urbánus környezethez, a város felé vezető utak viszonylag jó minőségűek. Az ezredforduló óta tartó jelenség a városi lakosság kifelé áramlása, amely elsősorban abban nyilvánul meg, hogy új utcák nyíltak a korábbi belterületek közelében, elsősorban azokon a részeken, amelyek könnyen megközelíthetőek. A község tizenegy településből áll, azonban ezek közül főleg a völgyekben, illetve a főbb – megyei – útvonalak mentén elhelyezkedők fejlődnek látványosan.  
2023-02-06: Elhalálozás - :

Elhalálozás