Hivatali visszaélés miatt egy év és tizenegy hónap börtönbüntetésre ítélték a Nyárád menti Csíkfalva magyar polgármesterét, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették. A Maros megyei község RMDSZ-es elöljárója 23 évi polgármesterség után kénytelen megválni tisztségétől.
A Maszol beszámolója szerint Balogh István csütörtökön kapta kézhez a marosvásárhelyi táblabíróság végzését, amiről a község jegyzőjének tíz napon belül kell értesítenie a prefektúrát, amely újabb tíz napon belül rendelettel megszünteti az elöljáró megbízatását. A hatodik mandátumát töltő polgármester közölte, hogy három évig a közügyek gyakorlásától is eltiltották, nem választható. A polgármesteri teendőket Varga Ervin jelenlegi alpolgármester veszi át a következő választásokig. A végzés egy tízéves per eredménye. Az elöljáró elmondása szerint 2004-ben bérbe adott egy községi tulajdonban lévő épületet egy gyógyszertárnak, majd tíz évre rá meghosszabbították a bérleti szerződést. A prefektúra azonban érvénytelenítette a képviselő-testület ezen határozatát arra hivatkozva, hogy versenytárgyalást kellett volna kiírni. A bérlő viszont nem volt hajlandó kiköltözni, ezért az elöljáró ügyvéd tanácsára zároltatta az épület ajtaját. Ezt tekintette hivatali visszaélésnek a táblabíróság. Balogh István még nem döntött, hogy megfellebbezi-e az ítéletet a legfelsőbb bíróságon, de hangsúlyozta, hogy a községnek mielőbb vezetőre van szüksége, mert sok megnyert pályázatot kell megvalósítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.