A városháza anyakönyvi hivatalában 2022 folyamán csupán egy olyan gyermek születését jegyezték, akinek szülei helybéliek, és az édesanya a kovásznai szülészeten hozta világra a kisbabát.
Az anyakönyvi hivatal tájékoztatása szerint tavaly összesen 47 születést jegyeztek be az anyakönyvbe. Ebből egy gyermek szülei helybéliek, a kicsi is Kovásznán jött világra. További 8 helybéli szülő gyermeke más városokban született, és utólag, átírással vették nyilvántartásba Kovásznán, 38 kisbaba pedig a kovásznai kórház szülészetén látta meg ugyan a napvilágot, de a szülők más településekről valók.
A keresztnevek tekintetében a kisfiuknak olyan ritka neveket adtak, mint: Achiles, Nikolasz, Noel, Casian, Isahar, Efraim, Elorin; a lányoknak: Iris, Anișia, Zoé, Medeea és Yasmina.
Ami az elhalálozásokat illeti: a fürdővárosban tavaly összesen 110 halálesetet jegyeztek. Ebből 25 elhunyt személy nem volt helybéli, további 4 helybéli volt ugyan, de idegenben hunyt el, ezért utólag, átírással vették a helyi nyilvántartásba.
Házasságot a múlt év folyamán 48 pár kötött, 2 pár közös megegyezéssel elvált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.